Nemzetközi foci

„Egyáltalán nem működött a németek játéka, a magyarok egy csodagóllal győztek”

Alexander Hassenstein/Getty Images
Alexander Hassenstein/Getty Images

A német sajtó számára Hansi Flick első vereségéről szólt a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés.

Kapcsolódó
Szoboszlai Szalai góljáról: Csak annyit mondtam, „kérlek a kapufa előtt és ne mögötte menj"
A gólpasszt adó játékos a szögletzászlónál izgult a csapatkapitány sarkazásából gól legyen.

A válogatott a közelgő katari világbajnokságra készül, így aztán érzékenyen érintette a szurkolókat az 1-0-s vereség. Az eredmény miatt már nem nyerhetik meg csoportot sem, a Bild erre hívta fel a figyelmet.

Németország 1-0-ra kikapott Magyarországtól, így ebben a versenyben biztosan nem jut be a legjobb négy közé. Ami azonban sokkal fontosabb: pontosan két hónappal a japánok elleni rajt előtt kezdhetünk aggódni a katari vb miatt. Hansi, így nem fog működni!

A Kicker szerint hiányzott az átütőerő a Nationalelf játékából, ezen túlmenően tényszerű megállapítást tett: Szalai Ádám látványos gólja után nem sikerült kiegyenlíteni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung is azt emelte ki, hogy ez volt Flick első kudarca.

„Nem működött a szakvezető terve. Egyáltalán nem működött a németek játéka, a magyarok egy csodagóllal győztek.”

A Süddeutsche Zeitung szerint a péntek este mutatott forma éppen az ellenkezője volt annak, mint amit a vb-n várnak, Hansi Flick vezetésével a leggyengébb első félidejét produkálta a nemzeti együttes. Kiemelte még az újság:

„A magyaroktól elszenvedett kijózanító 1-0-s vereség után Németország már nem nyerheti meg a Nemzetek Ligáját.”

Olvasói sztorik