Nemzetközi foci

A vereségről kérdezték a csatárt, ledöbbentek a drukkerek, amikor megszólalt

Twitter
Twitter

Rangadót veszített a francia bajnokság hetedik fordulójában az Olympique Lyon, amely a Monaco vendégeként kapott ki 2-1-re. A lefújás után a csapatkapitányt, az Arsenaltól hazatérő Alexandre Lacazette-et kérdezték a vereség okairól.

A 31 éves csatár pedig már azzal összehozott egy több milliós nézettségű videót a sportcsatorna számára, hogy megszólalt, és nem a mondandójával.

Kapcsolódó
Nem akartak hinni a fülüknek a drukkerek, mikor megszólalt a német focista
A Schalke karnyújtásnyira van attól ,hogy ismét bundesligásnak mondhassa magát.

Lacazette-nek ugyanis elment a hangja mérkőzés közben, így egészen furcsa hangja volt, már-már Mickey egérre hajazott. A Prime Video Twitter-oldalán már több, mint 4 millióan nézték meg a videót – amiben egyébként arról beszél, hogy kihasználták a lyoniak gyenge pontját, a pontrúgásokat, és elnézést kért a drukkerektől a vereség miatt.

A Monaco elleni vereség azért is lehet fájó a Lyonnak, mert az azt megelőző négy bajnokiján veretlen volt, sőt a rangadóra egy 5-0-s sikerrel hangolt az Angers ellen, így viszont maradt az ötödik helyen a csapat. Az öt év után újra a Lyont erősítő, tizenhatszoros francia válogatott Lacazette ebben a bajnoki szezonban négy gólnál és egy gólpassznál jár.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik