Nemzetközi foci

Mélyponton a Liverpool, simán kikapott a Manchester United vendégeként

Michael Regan/Getty Images
Michael Regan/Getty Images

A Manchester United meglepetésre 2-1-re legyőzte hétfő este a Liverpool csapatát a Premier League 3. fordulójában.

Jóval esélyesebbnek számítottak a bajnoki címre is esélyes vendégek, de meddő labdabirtoklási fölényen túl semmit sem mutatott Jürgen Klopp csapata. A szezon első fordulóiban csak öngóllal találatig jutó MU viszont szárnyalt, Elanga kapufát lőtt, majd Jadon Sancho elfektette James Milnert és a jobb alsóba lőtt.

A Liverpoolból Luis Díaz és a veterán James Milner volt a legaktívabb, de Alisson nagy bravúrja is kellett Christian Eriksen lövésénél, hogy ne kerüljenek nagyobb hátrányba a vendégek. A mélyen védekező, nagyon direkt támadó játékot bemutató manchesteriek nem roppantak össze, sőt egyre lelkesebben játszottak és a második félidőben nem igazán tűnt valószínűnek az egyenlítés. Főleg az 53. perc után, amikor Marcus Rashford is betalált egy gyors kontra végén.

Nem tett jót a Liverpoolnak a második gól, sorban jöttek a MU-helyzetek, Rashford kétszer is betalálhatott volna, de egyik lövése pontatlan volt, a másik alkalommal Alisson hárított. Innentől viszont apránként fokozták a nyomást a vendégek és a 81. percben Mohamed Szalah fejesével szépíteni tudtak.

Ment a döntetlenért a Pool, mégis Martial előtt adódott még lehetőség, miután átjátszotta magát Cimikaszon, de Alisson ezt is védte. A fásult, fantáziátlan támadások nem hoztak gólt,

a Liverpool három bajnoki után még nyeretlenek és 2022-ben először kapott ki a Premier League-ben.

A Manchester United tökéletesen játszotta, amit akart és Cristiano Ronaldót is csak a 84. percben cserélte be Erik ten Hag.

Olvasói sztorik