John Walton/PA Images via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Pihentetik a bírót, aki a Chelsea-Spurs rangadón ült a VAR-szobában

A Premier League 2. fordulójában vasárnap 2-2-es döntetlent hozott össze a Chelsea és a Tottenham.

Kapcsolódó
Tuchel és Conte kétszer is majdnem összeverekedett a Chelsea-Spurs rangadón
A Spurs a 90+6. percben mentett pontot a Stamford Bridge-en.

A londoni rangadón kétszer is majdnem tettlegességig fajult a két edző, Thomas Tuchel és Antonio Conte vitája. A lefújás után úgy egymásnak mentek szóban, hogy a játékvezető inkább piros lapot adott nekik, így aztán a liga vonatkozó bizottságán múlik, hogy eltiltást kapnak-e.

A mérkőzésen több kétes ítélet is született, amely ellen Tuchel is felemelte a hangját a mérkőzést követően. Érdekes, de az angol szövetség (FA) nem Anthony Taylor játékvezetőt büntette meg az események miatt, hanem a Mirror beszámolója szerint a VAR-szobában ülő Mike Deant.

Én nem edzősködhetek, de ez a bíró vezethet a következő fordulóban?!

dohogott a Chelsea edzője a mérkőzés után.

A válasz ezek szerint igen, viszont a játékvezetőt felügyelő Dean legalább egy körig pihen. Tuchel büntetéséről a fegyelmi bizottság dönt, az sem kizárt, hogy Lőw Zsolt helyettesítheti majd a Leeds United elleni bajnokin.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Apjához hasonlóan középpályás akart lenni, de olyan jól lőtt, hogy a fater lebeszélte róla. Ha fel akarja pörgetni magát, Rocky-filmeket néz, és annyira megszállott, hogy a nászútján is edzett minden nap. Ha a Napoliban is olyan gólerős lesz az első évében, mint előző négy klubjában, akkor apját másolva ő is olasz bajnok lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.