Glyn KIRK / AFP
Nemzetközi foci sport

Tuchel és Conte kétszer is majdnem összeverekedett a Chelsea-Spurs rangadón

2-2-es döntetlent hozott a Chelsea és a Tottenham rangadója a Premier League 2. fordulójában.

Az első félidő egyetlen gólt hozott, azt a Chelsea egyik nyári szerzeménye, a Napolitól igazolt Koulibaly szerezte, aki Cucurella szöglete után gyönyörű kapáslövéssel köszönt be Llorisnak.

A második félidő közepén egy vitatott jelenet után egyenlített a Spurs, Bentancur szerelési kísérletével a labda helyett Havertz lábát találta el, a játék mégis folytatódhatott, és a vége az lett, hogy Jorginho nagy hibája után Höjbjerg a 16-oson kívülről lőtt a jobb alsóba.

A két edző, Tuchel és Conte ekkor ugrott először össze, de a stábtagok gyorsan szétválasztották őket. A Chelsea James góljával került ismét előnybe,

de a hatperces hosszabbításban a Tottenham Kane szöglet utáni fejesével megmentett egy pontot.

A lefújás után a két edző kézfogásából megint konfliktus lett, Conte és Tuchel nem lettek a legjobb barátok. Később kiderült, hogy mindkét edző piros lapot kapott a lefújás után. Tuchel a mérkőzés után elmondta: a történtek ellenére nem haragszik kollégájára, mindkettőjük részéről fair volt a testi kontaktus. Kiemelte: nem sértegették vagy ütötték meg egymást, a saját csapataikért harcoltak.

„Részemről semmilyen ellenérzés nincs, és meglep, hogy ezért mindketten piros lapot kaptunk” – mondta.

A nap másik meccsén a Nottingham egy nagyon szerencsés góllal győzte le 1-0-ra a West Hamet, és ezzel 23 év után az első sikerét aratta a Premier League-ben.

A meccsen mindkét csapatnak volt egy VAR által elvett gólja, és a West Ham Rice révén elrontott egy tizenegyest, valamint kétszer is a léc mentette meg a Forestet. Rice valószínűleg egy ideig most nem lő büntetőt, mivel eddigi három próbálkozásából kettő kimaradt a PL-ben.

Premier League, 2. forduló:

Nottingham Forest – West Ham United 1-0 (1-0)
gól: Awoniyi (45+2.)

 

Chelsea – Tottenham Hotspur 2-2 (1-0)
gól: Koulibaly (19.), James (77.), illetve Höjbjerg (68.), Kane (90+6.)

 

hétfőn játsszák:
Liverpool – Crystal Palace 21.00

A tabella:
1. Manchester City 2 6-0 6 pont
2. Arsenal 2 6-2 6
3. Brentford 2 6-2 4
4. Tottenham Hotspur 2 6-3 4
5. Newcastle United 2 2-0 4
6. Leeds United 2 4-3 4
7. Chelsea 2 3-2 4
8. Brighton 2 2-1 4
9. Aston Villa 2 2-3 3
10. Nottingham Forest 2 1-2 3
11. Bournemouth 2 2-4 3
12. Fulham 2 2-2 2
13. Liverpool FC 1 2-2 1
14. Wolverhampton 2 1-2 1
15. Leicester City 2 4-6 1
16. Southampton 2 3-6 1
17. Everton 2 1-3 0
18. Crystal Palace 1 0-2 0
19. West Ham United 2 0-3 0
20. Manchester United 2 1-6 0

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.