Ian Kington / AFP
Nemzetközi foci sport

Ten Hag: Kiábrándító volt ez a két meccs

Erik ten Hag vezetőedző szerint kiábrándító volt a Manchester United első két mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság új idényében.

A nyári szünetben az Ajaxtól érkezett holland szakvezető csapata előbb hazai pályán 2-1-re kikapott a Brightontól, majd szombaton 4-0-s vereséget szenvedett a Brentford otthonában.

Legutóbb John Chapman rajtolt két vereséggel a Manchester United vezetőedzőjeként, de az 1921-ben történt.

„Reménykedtem a jobb kezdésben, és bár a hitemet nem veszítettem el, mert láttam jó dolgokat, de kiábrándító volt ez a két meccs. A mi szintünkön nem lehet ilyen hibákat elkövetni” – értékelt Ten Hag.

Hozzátette, mindig meglepő számára, ha egy csapat ilyen rosszul kezd egy mérkőzést, hiszen szombaton a Brentford a 35. percen már 4-0-ra vezetett. Meglátása szerint egyéni hibákból kapták a gólokat, másrészt ellenfelük éhesebb volt a sikerre.

„Jó játékosaink vannak, akiknek felelősséget kell vállalniuk a pályán csapatként és egyénileg is, de ezt nem tették meg.

Megkértem őket, hogy játsszanak hittel és vállalják a felelősséget a teljesítményükért, de ezt sem tették meg

– magyarázta Ten Hag.

Megjegyezte, a történteknek semmi közük a taktikához, mert a játékosai követik az utasításait, de rossz döntéseket hoztak, márpedig „a futball a hibák játéka, és aki hibázik, azt megbüntetik”.

Hangsúlyozta, csak akkor tudnak kilábalni a jelenlegi helyzetükből, ha összetartanak és keményen dolgoznak. „Félreértés ne essék, a vezetőedző is felelős, sőt az övé a legfőbb felelősség, és ezt vállalom is. Hitet kell adnom nekik, de nekik is hinniük kell saját magukban” – mondta a játékosairól.

A United sorozatban a hetedik idegenbeli mérkőzését veszítette el a Premier League-ben, és hatodik alkalommal kapott négy vagy több gólt vendégként az előző szezon kezdete óta.

Erik ten Hag elismerte, hogy minőségi játékosokat kell szerződtetniük, de megjegyezte, a jelenlegi keretük is elég jó ahhoz, hogy legyőzze a Brightont és a Brentfordot.

A klub idén nyáron körülbelül 50 millió fontért szerezte meg az Ajax középhátvédjét, Lisandro Martínezt, akit szombaton már a szünetben le kellett cseréni, a Brentfordtól ingyen érkezett Christian Eriksen pedig nagyot hibázott a második gól előtt.

A Manchester a következő körben a tavaly második helyen záró Liverpoollal találkozik.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.