FRANCK FIFE / AFP
Nemzetközi foci sport

A Juventus középpályásával orvosolja gondjait a MU

Új idény, új edző, de az érzés a régi, mondhatták vasárnap délután a Manchester United szurkolói, miután az Ajaxtól érkező vezetőedző, Erik ten Hag a Brighton elleni hazai vereséggel debütált tétmeccsen a manchesteri klubnál.

Kapcsolódó
Ronaldo a padon kezdett, kellemetlen vereséggel indította a szezont a Manchester United
2014 után először kezdett egy vezetőedző vereséggel a csapatnál.

A United kétségbeesettben próbál még játékost igazolni, szóba került már a Bologna csatára, az időnként mind váratlan húzásaiban, mind forrófejűségében Zlatan Ibrahimovicot idéző Marko Arnautovic, a középpályára pedig Adrien Rabiot a kiszemelt, aki jelenleg a Juventust erősíti.

A 27 éves Rabiot 7 millió eurós fizetésével a Juve egyik legjobban kereső játékosának számít. A MU első számú jelöltje Frenkie De Jong volt a középpályára, de őt hiába próbálta elpasszolni a Barcelona, a holland játékos nem kíván távozni a katalánoktól.

Kapcsolódó
Lewandowski meglőtte első Barca-gólját, és egy különdíjat is besöpört
Dani Alvest elbúcsúztatták, majd alaposan elverték új csapatát.

A Juventus ingyen szerezte meg Rabiot-t 2019 nyarán, aki azóta egy bajnoki címet, egy olasz kupát, valamint Szuperkupát nyert a torinói klubbal, amelynek színeiben 129 tétmeccsen 6 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.

Rabiot távozása kényszerhelyzetbe hozná a Juvét, amely sérülés miatt Paul Pogbát és Weston McKennie-t is hetekre elvesztette. A Football Italia azt írja, ha Rabiot távozna, akkor a Juventus a Sassuolo 22 éves középpályását, Davide Frattesit vinné a helyére.

A Juve és a Sassuolo egyébként éppen egymás ellen játszik a Serie A első fordulójában.

Frissítünk!

A Sky Sport hétfőn kora délután már arról számolt be, hogy a MU megegyezett a Juvéval Rabiot ügyében.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.