Jonathan DiMaggio/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Kölcsönadta egyik hátvédjét a Manchester United

A Sevilla FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy kölcsönvette Alex Tellest a Manchester Unitedtől.

A brazil balhátvéd a legutóbbi szezonban 26 tétmérkőzésen lépett pályára, de Luke Shaw mögött csak második számú választásnak számított. A Sevillában szezon végéig kölcsönben jut majd szóhoz.

Kapcsolódó
Cristiano Ronaldo kapta a legtöbb gyalázkodó üzenetet
A netes zaklatók a Manchester United játékosaira vannak kihegyezve.

Erik ten Hag érkezése után nem sokkal a Manchester United szerződtette Tyrell Malaciát a posztjára, így nem meglepő, hogy Telles új csapatba került.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.