Nemzetközi foci

„Elfogadhatatlan” – a United edzőjének nagyon nem tetszett, hogy Ronaldo meccs közben hazament

Jan Kruger/Getty Images
Jan Kruger/Getty Images

A Rayo Vallecano ellen játszott felkészülési mérkőzést a hétvégén a Manchester United, amelyen a kezdőben kapott helyet Cristiano Ronaldo, akiről az a hír járja, hogy olyan csapatba vágyik, amely szerepel a Bajnokok Ligájában. A portugált az 1-1-es döntetlennel véget ért találkozó félidejében lecserélték, majd a stadion mellett ácsorgó szurkolók fotózták le, hogy már akkor elhagyta az Old Traffordot, amikor még tartott a mérkőzés.

A manchesteriek menedzsere, Erik ten Hag eddig nem kommentálta a történteket, de most hazájában nyilatkozott az eset kapcsán. Azt mondta, nem csak Ronaldo hagyta ott a stadiont idő előtt.

Nem hagytam szó nélkül. Elfogadhatatlan, mindenki részéről. El is mondtam ezt nekik. Egy csapat vagyunk, mindenkinek kötelessége maradni a végéig

magyarázta a holland szakember, aki most is ráerősített arra, hogy Cristiano Ronaldo családi okokból kapcsolódott be később a manchesteriek felkészülésébe.

Kapcsolódó
Cristiano Ronaldo kapta a legtöbb gyalázkodó üzenetet
A netes zaklatók a Manchester United játékosaira vannak kihegyezve.

A United az előző szezonban csak a hatodik helyen végzett az angol bajnokságban, 16 ponttal volt elmaradva a dobogótól és 35-tel a győztes Manchester Citytől. A nyáron az Ajaxszal sikert sikerre halmozó Ten Hagot nevezték ki, akinek a hétvégi, Brighton elleni bajnoki lesz majd az első tétmeccse.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik