Nemzetközi foci

Ezért a ManUnited-vízióért vált izgatottá a futballsztár

Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP
Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP

A dán válogatott Christian Eriksen a Manchester United labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Az angol együttes pénteken közölte, hogy három évre szóló szerződést írt alá a középpályás, írta az MTI.

Kapcsolódó
55 milliós védő a Manchester United újabb igazolása
Erik ten Hag jól ismeri a manchesteriek második nyári szerzeményét.

A 30 éves játékos tavaly júniusban az Európa-bajnokságon, a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén szívmegállás miatt összeesett a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően újra tudták éleszteni, és megmentették az életét. A beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Később olasz klubcsapata, az Internazionale közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, mert az olaszországi szabályozások nem tették lehetővé, hogy szívritmus-szabályozóval pályára lépjen. Eriksen tavasszal a Brentford játékosaként tért vissza – 11 találkozón kapott lehetőséget –, és idén hat alkalommal játszott már a dán válogatottban is.

A 22 éves holland balhátvéd, Tyrell Malacia után Eriksen a második nagyobb igazolása az MU új vezetőedzőjének, Erik ten Hagnak.

Láttam Erik munkáját az Ajaxnál, és tudom, milyen részletességgel és felkészültséggel dolgozik. Fantasztikus edző. Miután beszéltem vele, és többet megtudtam a víziójáról, arról, milyen játékot vár a csapattól, még izgatottabb vagyok a jövőt illetően

– nyilatkozta Eriksen.

Olvasói sztorik