FRANCK FIFE / AFP
Nemzetközi foci sport

NB I-es csatár gólja is hozzájárult egy szövetségi kapitány lemondásához

A grúz labdarúgó-válogatottól vasárnap otthon elszenvedett 5-2-es vereség után lemondott posztjáról Jasen Petrov bolgár szövetségi kapitány. A Nemzetek Ligája C divíziójában a bolgárok az első összecsapásukon döntetlent játszottak az északmacedónokkal, így egy pontjuk van, és csak a pont nélküli Gibraltárt előzik meg.

Nincs erkölcsi jogom a maradáshoz. Vállalom a felelősséget ezért a kudarcért

– mondta az 53 esztendős Petrov, aki tavaly januárja óta irányította a csapatot. A következő két összecsapáson, csütörtökön Gibraltárban és vasárnap Georgiában a válogatott technikai igazgatója, Georgij Ivanov ül majd a kispadon.

Petrov lemondásában szerepe van Budu Zivzivadzének is: a Fehérvár alkalmazásában álló játékos szerezte csapata harmadik, végül győztesnek bizonyuló találatát az 53. percben, 1-3-ra módosította azzal az állást.

Zivzivadze ihletett formában van a szezon második felében, az NB I-ben kölcsönben Újpesten játszott, tizenkét meccsen tizenegy gólja volt. A szerződése ugyanakkor még egy évig a Vidihez és köti, és bár adott olyan nyilatkozatot, hogy szívesen váltana, a felkészülést biztosan Székesfehérváron kezdi meg.

Kapcsolódó
Két távozót is bejelentett a Vidi, Zivzivadze visszatér
A keret alakulásáról számolt be az NB I-ben negyedik klub.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.