Magyar foci

A Fehérvár csatára: Nem akarok Fehérváron játszani

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Budu Zivzivadze számára érdekesen alakult az NB I 2021-2022-es szezonja. A grúz csatár a szezon első felében elvétve játszott csak a Fehérvárban, majd a télen kölcsönben Újpestre került, ahol viszont ontotta a gólokat, tizenkét mérkőzésen tizenegy találatot is szerzett és nagy szerepe volt abban, hogy a korábban kiesésre is álló Újpest simán bennmaradt és az ötödik helyen végzett.

A csakfoci.hu kiszúrta, hogy Zivzivadze nyilatkozott hazájában a lelo.ge-nek, ebben pedig arról beszélt, hogy a fehérvári hónapok alatt ugyan sérüléssel is bajlódott, valamint koronavírusos is volt, de nem élvezte a vezetőedző bizalmát sem (Szabics Imrével kezdett a Vidi, őt a szezon közben Michael Boris váltotta).

Jót tett, hogy rögtön az első meccsemen, a Fehérvár ellen gólt szereztem. Önbizalmat adott. Elsősorban magamnak akartam bizonyítani, de a Fehérvárnak is, hogy olyan hibát követtek el, amit megbánnak

– mondta Zivzivadze, aki önkritikusan megjegyezte, hogy egy kimaradt büntetőjére szerinte ráment az Újpest nemzetközi kupaszereplése, de így is mindenki köszönetet mondott neki a szezon végén.

Kapcsolódó
Nem jött be a panenkázás az újpesti gólvágónak
Pedig Zivzivadze eddig szórta a gólokat tavasszal.

Ami a jövőjét illeti, még egy évig a Vidihez köti a szerződése, így ott kezdi meg a felkészülést, de szívesen váltana, ha érkezik ajánlat külföldről, vagy akár az NB I-ből is.

Nem akarok Fehérváron játszani, de ez nem rajtam múlik. Ha a klub nem enged el, akkor természetesen maradok. Szóval nem mondom, hogy biztosan nem maradok, de a helyemben mindenki Újpesten akarna focizni, ahol jól éreztem magamat, újra magamra találtam és ők is segítettem. Hálás vagyok nekik ezért

– mondta a 28 éves játékos.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik