Nemzetközi foci

Itt a vége: Rangnick távozik a Unitedtől

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Bár korábban úgy volt, hogy tanácsadóként segíti majd a klub működését, vasárnap bejelentették, hogy közös megegyezéssel távozik a Manchester Unitedtől Ralf Rangnick, aki mostantól teljes erőbedobással az osztrák szövetségi kapitányi munkájára koncentrál.

Az osztrák szakember még decemberben érkezett a klubhoz, onnantól kezdve ráadásul a vezetőedzői posztot is betöltötte. A csapat vele együtt is a csalódást keltő hatodik helyen végzett, vagyis csak az Európa Ligában szerepelhet majd a következő idényben. Az már korábban eldőlt, hogy az Ajaxot korábban Bajnokok Ligája-elődöntőig vezető Erik ten Hag lesz az új vezetőedző.

Rangnick egyébként eleve tanácsadóként csatlakozott volna, bár onnantól kezdve, hogy kinevezték Ausztria szövetségi kapitányának, egyre többen kérdőjelezték meg, hogy ezt a két posztot be lehet-e tölteni egyszerre. A jelek szerint maga Rangnick és a klub is úgy gondolta, hogy nem.

29 mérkőzésen tizenegy győzelem, tíz döntetlen és kilenc vereség volt a Manchester United mérlege az ő irányításával.

Olvasói sztorik