real madrid
Nemzetközi foci sport

A madridiak BL-döntő utáni öltözői buliját nézni különleges élmény

Szombat este a Bajnokok Ligája 2021/22-es fináléjában a Real Madrid annak ellenére felülmúlta a Liverpoolt (Liverpool-Real Madrid 0-1), hogy Jürgen Klopp együttese 24 kapuralövéssel próbálkozott, amelyből 9 kaput talált, míg Carlo Ancelotti csapata csak 4/2-es mutatót produkált e téren.

Mondhatni, tort ült Ancelotti rutinra, az egyéni képesség mindenek felettiségére építő edzői szemlélete, Klopp – szinte – minden téren kiszámított, ellenfeleit elsöprő modern játékstílusa, csapatszemlélete felett, hiszen a Real kezdőből Karim Benzema, Casemiro, Dani Carvajal és Luka Modric  (kispadról Marcelo és Gareth Bale is) a Reallal már négyszeres BL-győztesnek vallhatta magát (2014, 2016, 2017, 2018), ahogy Toni Kroos is, hiszen a német középpályás a Zinedine Zidane irányításával elért madridi triplázás mellett 2013-ban a Bayern Münchennel is nyert.

Ezért is nyújtott különleges élményt a klub sajtóosztálya, amikor a madridi közösségi oldalon bepillantást engedett a meccs utáni öltözői hangulatba. Felemelő látni azt, hogy ennyi sikert követően is milyen önfeledten képesek ünnepelni jóval harminc feletti játékosok, edzők, stábtagok.

A Bajnokok Ligája döntő, és a góllövőlista élcsoportja

Bajnokok Ligája, döntő
Liverpool (angol) – Real Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
Párizs, Stade de France
Játékvezető: Clément Turpin (francia)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Fabinho, J. Henderson (Keita, 77.), Thiago Alcantara (Firmino, 77.) – Szalah, Mané, Luis Díaz (Jota, 65.)
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba, F. Mendy – Kroos, Casemiro, Modric (Ceballos, 90.) – F. Valverde (Camavinga, 86.) , Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 90+3.)
gól: Vinícius Júnior (59.)

 

15 gólos: Benzema (Real Madrid)
13 gólos: Lewandowski (Bayern München)
11 gólos: Haller (Ajax Amsterdam)
8 gólos: Salah (Liverpool)
7 gólos: Mahrez (Manchester City), Nkunku (RB Leipzig)
6 gólos: Arnaut Danjuma (Villarreal), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Mbappé (Paris SG), Nunez (Benfica), Sané (Bayern München)
5 gólos: Mané (Liverpool), Messi (Paris SG), Roberto Firmino (Liverpool), Rodrygo (Real Madrid)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.