Nemzetközi foci

Van Gaal egy tévéműsorban jelentette be, hogy rákos

MAURICE VAN STEEN / ANP / AFP
MAURICE VAN STEEN / ANP / AFP

A holland futballválogatott szövetségi kapitánya, Louis van Gaal egy tévéműsorban jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd.

A 70 éves Van Gaal azt mondta, a válogatott meccsek idején nem akarta közölni a hírt a játékosaival, mert nem szerette volna, ha a bejelentés hatással van a teljesítményükre. Azt is hozzátette, amikor a válogatott együtt volt, általában éjjelente járt a kórházba a kezelésekre, hogy a játékosai ne tudják meg, hogy rákos.

Van Gaalnak a mostani a harmadik időszaka a válogatott élén, a csapat 2014-ben vb-bronzérmes lett, és kijutott az idei katari vébére is az irányításával.

A holland edző korábban bajnoki címet nyert a Barcelonával, a Bayernnel, az AZ Alkmaarral, valamint az Ajaxszal is, és az amszterdami csapattal 1995-ben BL-győzelmet ünnepelhetett. A BL-győzelem egy évvel azután született, hogy máj- és hasnyálmirigyrák következtében elhunyt Van Gaal felesége, Fernanda Obbes.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik