Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ennyire még senkit sem akartak lebeszélni arról, hogy a ManUnited edzője legyen

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

A Manchester United az egyik legsikeresebb európai futballklub, 20 angol bajnoki címe országos rekord, de nyert mellette a többi közt háromszor a BEK/Bajnokok Ligájában. Legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson visszavonulása óta azonban csak keresi önmagát a csapat, Ralf Rangnick személyében pedig már a hetedik edzőjét fogyasztja azóta, a német ráadásul csak ideiglenesen vette át az irányítást, a nyártól tanácsadói szerepkörben folytatja majd a tervek szerint.

Így tehát röpködnek a nevek a folyamatosan arról, ki irányíthatja majd a Unitedet, lehetett már hallani a jelenleg a PSG-t irányító Mauricio Pochettinótól kezdve a spanyol kapitány Luis Enriquén át a Sevillánál dolgozó Julen Loptegeuiig több edzőről is. Meg az Ajaxszal csúcsfutballt játszató Erik ten Hagról is, akinek viszont honfitársa, a Manchesterben köze két éven át dolgozó Louis van Gaal nem ajánlja, hogy elvállalja a munkát.

Én nem adok tanácsokat, Erik majd megkeres, ha akar. De azt mondom, hogy egy futballklubot kell választania, nem egy reklámcsapatot

hangzott a jelenlegi holland szövetségi kapitány, Van Gaal éles kritikája, aki annyival egészítette ki mondandóját, hogy Ten Hag mindig is megütötte azt a szintet, amilyen edzőre a Unitednek szüksége van, azonban a csapatnál egy szakembernek sincs könnyű dolga.

Kapcsolódó
Rossi félig sejtelmesen nyilatkozott a válogatott újoncairól
Kedden Észak-Írországban játszik a magyar labdarúgó-válogatott, előtte a szövetségi kapitány megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. Ádám Martin és Callum Styles is szóba került.

A Manchester United ebben a szezonban semmit sem nyer. A hazai kupasorozatok mellett a Bajnokok Ligájából is kiesett már, a Premier League-ben pedig jelenleg 20 pont a hátránya az élen álló Manchester City mögött, miközben már csak kilenc forduló van hátra. Jelenleg a BL-indulásért csatázik a csapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik