Nemzetközi foci

Lewandowski és Messi összecsap a vébén, de nem az övék a halálcsoport

Olimpik/NurPhoto via Getty Images
Olimpik/NurPhoto via Getty Images

Péntek este kisorsolta a katari világbajnokság csoportjait a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

A kivételesen novemberben és decemberben rendezett torna 32 csapatából 29 ismert, mivel két interkontinentális selejtezőre még sor kerül, valamint az ukrán-orosz háború miatt egy európai pótselejtező ágáról elhalasztottak két mérkőzést. A sorsolást megelőzően bemutatták a torna kabaláját, aki a La’eeb nevet kapta.

Ezután felcsendült az idei vb himnusza, majd a FIFA elnöke, Gianni Infantino tartott beszédet, amelyben azt ígérte, a katari torna lesz minden idők legizgalmasabb világbajnoksága. Az elnök azzal zárta beszédét, hogy megkérte az orosz és ukrán vezetőket, vessenek véget a háborúnak.

A rendkívül hosszú, feleslegesen elnyújtott beszédek, interjúk és porhintés után végre el is kezdődött a sorsolás, elsőként az első kalapból osztották be az együtteseket. Ezt követte a második kalap, amelynek csak az utolsó két csapatánál kellett ügyelni, hogy Brazília és Uruguay ne kerüljön a G csoportba. A többiekkel pedig már értelemszerűen kellett sakkozni, hogy csak európai válogatottak kerülhessenek egy négyesbe.

Az idei halálcsoportnak az E-jelű négyes tűnik, amelybe Spanyolország, Németország, Japán és Új-Zéland, vagy Costa Rica kerül. A házigazda katariaknak kevés esélyük lehet majd Hollandia, Szenegál és Ecuador ellen. 

A Belgium-Marokkó összecsapás is pikáns lehet a Ferencvárost erősítő Mmaee testvéreknek – Samy és Ryan Mmaee kettős állampolgárok, az afrikai csapatban szerepelnek a belga együttes helyett. A harmadik Fradi-játékos, Aissa Laidouni is komoly kihívás elé néz, mivel Tunézia a címvédő Franciaországot és a brutális vb-selejtezőt produkáló Dániát is megkapta.

A 2022-es világbajnokság csoportjai

A csoport: Katar, Szenegál, Hollandia, Ecuador

B csoport: Anglia, Irán, Amerikai Egyesült Államok, Wales/Ukrajna/Skócia

C csoport: Argentína, Szaúd-Arábia, Mexikó, Lengyelország

D csoport: Franciaország, Ausztrália/Egyesült Arab Emirátusok, Dánia, Tunézia

E csoport: Spanyolország, Új-Zéland/Costa Rica, Németország, Japán

F csoport: Belgium, Kanada, Marokkó, Horvátország

G csoport: Brazília, Szerbia, Svájc, Kamerun

H csoport: Portugália, Ghána, Uruguay, Dél-Korea

Olvasói sztorik