Vaughn Ridley / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nemzetközi foci sport

„Azért megyünk, hogy megnyerjük” – megjött a kanadaiak étvágya, miután kijutottak a focivébére

Kanada 1986-ban járt legutóbb világbajnokságon, akkor egy csoportban szerepelt a magyar válogatottal, amely Esterházy Márton és Détári Lajos góljaival 2-0-ra győzött ellene.  Az észak-amerikaiak akkor pont nélkül búcsúztak a mexikói tornáról, most azonban ismét fociláz van az országban, mivel a kanadai válogatott megnyerte a CONCACAF-zóna selejtezőcsoportját, és kijutott a katari tornára.

Kapcsolódó
Nyolc éve még megalázó vereséget szenvedett, idén a vb meglepetéscsapata lehet
Kanada nem tartozik a futball nagyhatalmai közé, de egyetlen jól kiválasztott szakember, egy átfogó program és néhány kivételes tehetség csodákra képes. A világbajnoki selejtezőkön veretlenül álló válogatott már csak három meccsre van attól, hogy Katarban történelmet írjon.

Kanada olyan jól teljesített a selejtező elején és közepén, hogy még az is belefért, hogy utolsó három meccséből kettőt is elveszített, és így is az első helyen végzett, megelőzve Mexikót, az Egyesült Államokat és Costa Ricát.

„Megérdemeltük az első helyet, mert a selejtező nagy részében jobbak voltunk, mint a riválisaink. Nem azért lettünk elsők, mert Mexikó, az USA, Panama vagy Costa Rica rossz lett volna, hanem azért, mert mi nagyon megbízhatóan teljesítettünk, és ez büszkévé tesz minket” – nyilatkozta a Portugáliában, a Portóban légióskodó középpályás, Stephen Eustáquio.

A 25 éves játékos azt is elmondta, egyelőre nem tudja, mit várjon a vébétől, de szeretnék kiélvezni, hogy ott vannak a legrangosabb tornán. Aztán kiderült, hogy evés közben megjött az étvágy.

Nem hagyhatjuk, hogy megbénítson minket az érzés, hogy ez egy vébé. Nem az a célunk, hogy egy legyünk a vb-csapatok közül, azért megyünk, hogy megnyerjük

– fogadkozott Eustáquio.

A története második vébéjére készülő Kanada a negyedik kalapból várja a pénteken 18 órakor kezdődő sorsolást.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.