Nemzetközi foci

A vb-ről lemaradó Ibrahimovic elmondta, mit bánt meg a legjobban

David Lidstrom/Getty Images
David Lidstrom/Getty Images

Nagyon úgy tűnik, hogy Zlatan Ibrahimovic úgy fejezi majd be a karrierjét, hogy nem szerzett gólt a világbajnokságon. Svédország kedden Lengyelországban lépett pályára a vb-részvétel reményében, azonban a hazai csapat 2-0-ra nyert (Robert Lewandowski és Piotr Zielinski szerezték a gólokat), így készülhet Katarra.

Kapcsolódó
Ezzel az egy szóval jellemezte Marco Rossi a válogatott játékát
A szövetségi kapitány nem mindenkin látta azt az önbizalmat, amire a Nemzetek Ligája sztárcsapatai ellen majd szükség lesz később.

A 80. percben, csereként lépett pályára a 40 éves Ibrahimovic a vendégeknél, de már nem tudott új lendületet adni a csapatának. A mérkőzés után azt mondta, előre így volt megbeszélve, hogy a találkozó alakulásától függ, mikor lép majd pályára, Janne Andersonnak megvan a már kialakult kerete, ő csak segíteni szeretne, minden perc ajándék, amit a pályán tölthet. A párharcról azt mondta, kiegyenlített volt, de vannak olyan napok, amikor a helyzetek nem mennek be (12 lövéssel próbálkoztak a svédek).

Természetesen szóba került, hogy folytatja-e a válogatottban. Azt mondta, ez nem azon múlik, hogy most lemaradtak a világbajnokságról. Még majd leül beszélgetni a szövetségi kapitánnyal és tisztázzák a helyzetet.

Addig szeretnék játszani, ameddig csak lehet. De ez nem csak a mostani kiesésről szól. Először is egészségesnek kell lennem, csak utána tudok a csapat hasznára lenni. Nemcsak a válogatottnak, hanem a Milannak is

magyarázta a csatár, aki szerint elég korai lenne arról beszélni, hogy a 2024-es Európa-bajnokságot bevállalja-e.

Ibrahimovic elmondta, megbánta, hogy nem beszélt korábban Janne Anderssonnal, ugyanis nagyra tartja a 2016-ban kinevezett szövetségi kapitány munkáját. A csatár csapatkapitányként vezette a válogatottat a franciaországi Eb-n, amikor a csoportkörben kiesett Svédország. Éveket hagyott ki utána válogatott szinten, csak 2021-ben tért vissza a csapatba, így nem volt ott a 2018-as vébén és a 2021-re halasztott Eb-n sem.

Zlatan Ibrahimovic karrierje során így két világbajnokságon (2002, 2006) összesen öt mérkőzést játszott, ezeken pedig nem volt gólja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik