Nemzetközi foci

Az olaszokat kiejtették, de még egy csoda már nem jött össze – ott lesz a világbajnokságon Cristiano Ronaldo

Octavio Passos/Getty Images
Octavio Passos/Getty Images

Portugália kedden megcsinálta, amire Olaszország nem volt képes: legyőzte Észak-Macedóniát a világbajnoki selejtezőjén.

Kapcsolódó

Hasonló volt a játék képe, mint a csodát hozó meccsen, vagyis az északmacedónok védekeztek, miközben a hazai csapat uralta a meccset. Nagy különbség, hogy ezúttal a 32. percben Bruno Fernandes lefülelt egy borzasztó gyatrán középre emelt labdát, Cristiano Ronaldótól vissza is kapta és a jobb alsóba lőtt.

Ezzel persze borult Észak-Macedónia terve a mérkőzésre, majdnem megkapták a második gólt is az első félidőben. Ami késik, nem múlik, térfélcsere után húsz perccel Diogo Jota ívelt káprázatosan a védelem mögé, Fernandes pedig kapásból lőtt szenzációs gólt.

Eközben Lengyelország is kijutott a katari vébére, pedig az első félidő jobban sikerült Svédországnak. Térfélcsere után viszont percek alatt tizenegyeshez jutottak a hazaiak, amit Robert Lewandowski értékesített is.

Emiatt persze a svédek kerültek kellemetlen helyzetbe, szaladtak is az eredmény után, de nagyon fegyelmezetten védekeztek a lengyelek, sőt ebben a félidőben minden lövésük kaput talált. A 2-0-ás végeredményt Zielinski állította be a 73. percben.

Eredmények – Világbajnoki pótselejtező, Európa, 2. forduló

Portugália – Észak-Macedónia 2-0 (1-0)
Gólszerző: Bruno Fernandes

Lengyelország – Svédország 2-0 (0-0)
Gólszerző: Lewandowski (49 – tizenegyesből), Zielinski (73.)

Olvasói sztorik