Fabrizio Carabelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci sport

Az idény talán legfontosabb meccsén hagyják magára a csapatot a bajnokcsapat ultrái

Olaszország még csak ébredezik a sokkból, hogy a futballválogatott elbukta az északmacedónok elleni vb-pótselejtezőt, és így 2018 után ismét lemarad a világbajnoksáról, de a hétvégén már folytatódik a Serie A.

Nyolc körrel a vége előtt a Milan áll a tabella élén (66 pont), de még a Napoli (63), a címvédő Inter (60, de van egy elmaradt meccse), valamint a Juventus (59 pont) is abban bízik, hogy oda tud érni az első helyre.

A hétvégi fordulóban két rangadót is rendeznek, az Inter a Juvét fogadja, míg a Napoli az ötödik Atalantához látogat (a Milan a Bolognával meccsel a forduló zárómecccsén, hétfőn).

Derby d’Italia, vagyis Olaszország derbije, így hívják az Inter és a Juve párharcát, amely mindig a bajnokság kiemelt párosításának számít, most pedig ráadásul mndkét csapat számára óriási a tét.

Ebben a helyzetben meglepő fejlemény, hogy az Inter ultrái közleményben jelezték, ők bizony nem jelennek meg a vasárnap esti torinói meccsen.

Nem fogunk magyarázkodni, hogy ne adjunk alapot a szokásos, haszontalan vitákhoz. Megvan az ok, és legyen ennyi elég, meg az a tény, hogy minden szurkolói csoport vezetője ezt az álláspontot képviseli. Ez egy fájdalmas, de elkerülhetetlen választás

– olvasható a Curva Nord Milano közleményében.

Az Inter hullámvölgybe került, legutóbbi tíz tétmeccséből csak hármat tudott megnyerni, utolsó két bajnokija pedig egyaránt döntetlennel zárult, így csúszott vissza a harmadik helyre.

Az Inter és a Juve őszi meccsén 1-1 lett a végeredmény Milánóban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.