Nemzetközi foci

Néhány óra alatt bejelentették egy focista szerződtetését és elküldését is

James Williamson - AMA/Getty Images
James Williamson - AMA/Getty Images

A norvég élvonalbeli FK Jerv különleges vasárnapot produkált: bejelentették Sonni Nattestad szerződtetését, de pár óra múlva közzétették, hogy mégsem igazolják le a középhátvédet.

A 27 éves feröeri focista szabadon igazolható, miután január elsején lejárt a szerződése a Dundalk FC-vel. A norvég klub azonban néhány órával Nattestad szerződtetésének bejelentése után közölte, mégsem írják alá a papírokat.

Az FK Jerv úgy döntött, visszavonja a bejelentett szerződést. A futballista egy olyan ügyben vett részt, amelyről a klub nem tudott és nem tudja támogatni benne a játékost. Mindenkitől elnézést kérünk, ezúttal nem volt elég alapos az igazolás előtti háttérvizsgálatunk

– közölte az egyesület.

A Nettavisen.no beszámolója szerint a feröeri sportolónak Babacar Sarr ügyéhez van köze. A labdarúgót azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy nőt, a tárgyalások során azonban nem jelent meg Nattestad tanúként, Sarr pedig elszökött Norvégiából. Amikor az FK Jerv vezetői megtudták, hogy Nattestad is az ügy része, elálltak az igazolástól.

Olvasói sztorik