Magyar foci

Az év csapatából és a másodosztályból is igazolt az MTK

Az MTK Budapestnél folytatja pályafutását a 25 éves jobb oldali védő, Andrej Kadlec, illetve a korábbi magyar bajnok Szakály Dénes is.

Kapcsolódó
Csatár a kiesés elől menekülő MTK első téli igazolása
Igazak voltak a hírek, Futács Márkó visszatér az NB I-be.

A védőként és középpályásként is bevethető Kadlec a szlovák Szered együttesétől érkezett, ahol olyan teljesítményt nyújtott (16 mérkőzésen négy gólt szerzett és kiosztott két gólpasszt), hogy bekerült hazájában az év csapatába.

A klub hivatalos honlapja szerint ugyancsak az MTK-ban folytatja pályafutását Szakály Dénes, az NB II-es Siófok 33 éves középpályása, aki eddig 269 bajnokin lépett pályára az élvonalban, 28 gól és 31 gólpassz áll a neve mellett. Korábban a Videotonnal magyar bajnoki címet is szerzett.

Olvasói sztorik