Nemzetközi foci

Ha minden pletyka bejön, világválogatott lesz Newcastle-ben

MAURICE VAN STEEN / ANP Sport via Getty Images
MAURICE VAN STEEN / ANP Sport via Getty Images
Azzal, hogy megnyílt a januári átigazolási időszak, nem múlhat el nap anélkül, hogy ne röppenne fel újabb pletyka a Newcastle Uniteddel kapcsolatban.

A szaúdi befektetőkkel a világ egyik leggazdagabb klubjává emelkedő angol csapat nagyon gyengén szerepel a Premier League-ben, ahol 19 mérkőzés alatt mindössze egy győzelmet jegyzett, és az utolsó előtti helyen áll.

Kapcsolódó
Mané könyöklése piros lapot ért a Chelsea szerint
A liverpooli csatár az első percben leterítette Azpilicuetát, de csak sárgát kapott.

Azonban hátránya nem ledolgozhatatlan, néhány jó átigazolással simán kiharcolható lehet a bennmaradás.

De kik jöhetnek? A Mirror azt írta, a fő kiszemeltnek két holland középpályás, Donny van de Beek (Manchester United) és Georginio Wijnaldum (PSG) számít,

velük végre lehetővé válna a klasszikus támadójáték is, és nem kellene kizárólag a kontrákra hagyatkozni.

A Guardian szerint a Porto kolumbiai válogatott szélsője, Luis Díaz, míg a másik lehetséges célpont Gabriel Barbosa (alias Gabigol), a Flamengo csatára.

A jól értesült Marca azt írta, nem véletlen, hogy a Rayo Vallecano elleni 2-0-s győzelem után Kieran Trippier, az Atlético Madrid játékosa olyan hosszasan búcsúzkodott a szurkolóktól, mert az angol válogatott védő is a Newcastle-be tart.

De a spanyol sportnapilap még azt is hozzátette, hogy az angol klubhoz olyan neveket is kapcsol a sajtó, mint Dele Alli, Philippe Coutinho, Aaron Ramsey, Anthony Martial, Jesse Lingard, Ross Barkley vagy Pierre-Emerick Aubameyang.

Olvasói sztorik