Rodrigo Valle/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Tűzijáték, vastaps és színes koreográfia – szem nem maradt szárazon a legenda búcsúmeccsén

Szenzációs búcsúmérkőzést kapott az argentin futballsztár, Maxi Rodríguez.

A Newells Old Boys nevelése 2002-ben költözött át Spanyolországba, ahol előbb az Espanyolban töltött el három szezont, majd az Atlético Madridban ötöt. Ezután a Liverpool játékosa lett, de 2017-ben visszatért Dél-Amerikába, előbb a Penarolhoz szerződött, majd visszatért nevelőegyesületébe, amelyben magyar idő szerint kedd hajnalban lépett pályára utoljára hazai pályán. Maxi Rodríguezt az 57. percben cserélték le – ennyi válogatottsága van – a búcsúztatás pedig fantasztikusra sikerült:

Az argentin válogatottban 2003-ban mutatkozott be és 2014-ig játszott, így tagja volt a világbajnoki ezüstérmes csapatnak is. A Konföderációs Kupában is ezüstérmes volt a nemzeti csapattal 2005-ben, míg az U20-as állománnyal vb-címet nyert.

A bajnoki egyébként 0-0-val zárult, a NOB csak a 19. helyen áll a bajnokságban, amelyből egy forduló van hátra.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!