Nemzetközi foci

Karim Benzema fontos gólt lőtt, Lionel Messi nyomába eredt

A Real Madrid szombaton 2-1-re győzött hazai pályán a Rayo Vallecano ellen.

Remekül kezdtek a hazaiak és 14 perc után sikerült az, ami az utóbbi 190 percben nem: bajnoki mérkőzésen gólt szerezni. Toni Kroos csúsztatásával kezdődött az ellentámadás és a német középpályás higgadt befejezésével végződött.

Még a félidőben megduplázta előnyét a Real, miután David Alaba hosszú elé lőtt labdáját Karim Benzema passzolta a hálóba.

Ezzel Benzema már tízgólos a La Ligában, ráadásul ez már 11. idénye, hogy kétszámjegyű összeget hozott össze. Nála többször csak Lionel Messinek van több legalább tízgólos szezonja, neki ez tizenötször sikerült.

Bőven lett volna alkalma a Real Madridnak több gólt is lőnie, de nem ragadta meg a lehetőségeket, ami a hajrára lett hangsúlyos. Radamel Falcao ugyanis befejelte a szépítő gólt a 76. percben, ami visszahozta a vendégeket a meccsbe.

Még ezután is akadtak Real-helyzetek, de annyira rezgett a léc, hogy a 93. percben Kroosnak majdnem a gólvonalról kellett kivágnia egy labdát. Ezt azonban megtette, így a Real Madrid is nyert, egyúttal a tabella élére állt.

Eredmények – La Liga, 13. forduló

Real Madrid-Rayo Vallecano 2-1 (2-0)
Alavés-Levante 2-1 (0-1)
Celta Vigo-FC Barcelona 3-3 (0-3)
Espanyol-Granada 2-0 (2-0)

pénteken játszották:
Athletic Bilbao-Cádiz 0-1 (0-1)

Olvasói sztorik