Nemzetközi foci

Kiderült, mit mondott Ancelotti Koemannak, miután a Real megverte a Barcát

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

A Real Madrid mélyítette a gödröt, amibe a Barcelona került: a rivális vasárnap 2-1-re nyert a Camp Nouban, Ronald Koeman csapata így csak a kilencedik helyen áll a spanyol bajnokságban. Bár ez a klasszikus most más volt, mint amihez az elmúlt években hozzászokhattunk, azért így is az egész világon figyelemmel kísérték a történéseket, így egyből négy kamera vette azt is, ahogy a két vezetőedző gratulált egymásnak, így megtudtuk azt is, mit mondott Carlo Ancelotti Koemannak. 

Összetett munka, de folytatnod kell  

jegyezte meg a Mundo Deportivo cikke szerint a Real Madridot irányító olasz, mire holland kollégája csak mosolygott. 

Kapcsolódó
Az El Clásico elvesztése után megtámadták a Barca edzőjének kocsiját
Nem nyerne népszerűségi versenyt a holland szakember.

A drukkerek ezzel nem biztos, hogy egyetértenek, legalábbis a lefújás után többen is megrohanták Koeman autóját. A klub később közleményt adott ki, mint írták, „nyilvánosan elítélik azt a lenéző és erőszakos fellépést, amit az edzőjüknek át kellett élnie, amikor el akarta hagyni a Camp Nou stadiont”. Azt is jelezték, hogy biztonsági és fegyelmi intézkedésekre kerül sor annak érdekében, hogy ilyen ne fordulhasson elő még egyszer. 

Ronald Koeman egyébként a harmadik El Clásicóját veszítette el vezetőedzőként. A csapat hátránya hat pont az élen álló Real Sociedad mögött  egy mérkőzéssel kevesebbet játszva. 

Kapcsolódó
Barca-Real: Ancelottiék megérdemelten nyerték a bágyadt óriások csatáját
A Messi távozása utáni első El Clásicón a Barcelona nem tudta elégszer helyzetekre és gólokra váltani a mezőnyfölényét, a Real Madrid viszont mintaszerűen használta ki az ellenfele gyenge pontjait. Elemzés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik