Nemzetközi foci

Erre az edzőre nem számítottak a meggazdagodott klub szurkolói

Catherine Ivill / POOL / AFP
Catherine Ivill / POOL / AFP

Amióta szaúdi kézbe került a Newcastle United labdarúgócsapata, és menesztették Steve Bruce edzőt, egyre másra bukkannak elő az ismert nevek, akik állítólag átvehetik a Premier League utolsó előtti, 19. helyén szerénykedő csapatot.

Kapcsolódó
Conte utálja az olyan őrült mérkőzést, amilyet megnyert a Spurs
Az olasz edző a Vitesse elleni ötgólos, három kiállításos mérkőzésen mutatkozott be.

A hírek eleinte a korábbi Porto- és AS Roma-edző Paulo Fonseca érkezéséről szóltak, de az újságok bedobták a korábbi dortmundi mester, Lucien Favre vagy a belga szövetségi kapitány, Roberto Martínez nevét is.

Az biztos, hogy a klub megkereste Unai Emeryt, de a Sevillánál, a PSG-nél és az Arsenalnál is megfordult, jelenleg a Villarrealt vezető szakember állítólag nemet mondott.

Erre utalhat a BBC legfrissebb híre is, miszerint a Newcastle közel áll a megállapodáshoz Eddie Howe-val, hogy ő legyen a klub új menedzsere.

A 43 éves szakember eddig két klubnál dolgozott mindössze, ugyan a Burnleynél nem ért el számottevő sikert 2011-12-ben, de a Bournemouth szurkolóinál igazi legenda lett.

A csapat 2009-2010-ben vele jutott fel a harmadosztályba, majd 2012-13-ban a Championshipbe, 2014-15-ben pedig a Premier League-be. Az élvonalban öt évet volt a klub, végül 2019–2020-ban csupán a 18. helyen végzett és kiesett. Howe 2020. augusztus 1-jén közös megegyezéssel távozott, azóta munkanélküli.

A BBC úgy tudja, elképzelhető, hogy a szombati, Brighton elleni idegenbeli mérkőzésen már ő ül a Newcastle kispadján.

Olvasói sztorik