Nemzetközi foci

Megvárták az 1000. meccsét, csak utána rúgták ki a Newcastle edzőjét

Lindsey Parnaby / AFP
Lindsey Parnaby / AFP

Ahogy a tulajdonosváltással várni lehetett, nem maradt a Newcastle United menedzsere Steve Bruce, aki a klub bejelentése értelmében közös megegyezéssel távozott a futballcsapat éléről.

Kapcsolódó
A rivális klubok megfúrnák, hogy hirtelen szupercsapattá váljon a Newcastle United
Válságértekezletet tartottak az angol élvonalban szereplő klubok. 18-an a Newcastle ellen vannak, egyedül a Manchester City tartózkodott.

Bruce alig több mint két évet töltött a St. James’ Parkban, miután 2019 júliusában átvette az irányítást Rafael Beníteztől: az első évében a 13., tavaly a 12. helyig vezette a csapatot. A 2021-22-es szezonban azonban semmi sem megy, nyolc forduló után még mindig nyeretlen a Newcastle, legutóbb vasárnap, hazai pályán a Tottenhamtől kapott ki 3-2-re.

Lehet, a tulajdonosok is csak azért vártak még egy fordulót, mert ez volt Bruce 1000. mérkőzése edzőként, a modern kor 34. menedzsere, aki eljutott ehhez a mérföldkőhöz.

A hírek már korábban is arról szóltak, hogy a szakembert nem marasztalják, ő pedig 7 millió font körüli összeggel gazdagodva száll ki a munkából.

A csapat szombaton a Crystal Palace ellen lép pályára, akkor az eddigi asszisztens, Graeme Jones irányít majd.

A Guardian szerint az egyik utódjelölt Paulo Fonseca, a Sahtar Donyeck és az AS Roma korábbi edzője, aki jelenleg munkanélküli, és júniusban közel került ahhoz, hogy elvállalja a Tottenham irányítását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik