Nemzetközi foci

A spanyolok abszurdnak tartják a bíró érvelését Mbappé vitatott góljáról

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

A spanyol válogatott játékosai nem értették. A Nemzetek Ligája döntőjében Kylian Mbappé egyértelműen lesről indult Theo Hernández passzára, majd becsapta Unai Simon kapust, és a hálóba gurított. A gólt a VAR-szobában is visszanézték, majd végül megadták, és később kiderült, hogy ez bizonyult a győztes találatnak.


A döntő lefújása után rengetegen vitáztak Mbappé góljáról, az egyik tábor azt mondta, nagyon helyesen döntött a játékvezető, a másik pedig nem értette, hogyan lehetett ezt a gólt megadni.

Nézzük meg, hogyan is született a gól, és mi alapján dönthetett úgy az angol Anthony Taylor, hogy meg kell adnia. Az nem kérdés, hogy Mbappé lesen volt, de önmagában az, hogy egy játékos leshelyzetben van, még nem büntetendő.

A szabály úgy szól, hogy amennyiben egy lesen lévő játékos az ellenféltől szándékos érintés révén kapja meg a labdát, ideértve a szándékos kezezést is, akkor nem minősül előnyszerzésnek, ha lesen van abban a pillanatban, hogy hozzákerül a labda.

Többször visszanézve az esetet feltűnik, hogy a spanyolok védője, Eric García belefér a labdába, mielőtt ez Mbappéhoz került volna. García szándéka egyértelmű volt, észlelte, hogy Mbappé kirobbant az indításra, és meg akarta akadályozni, hogy eljusson a franciához a labda. Taylor a lefújás után a spanyoloknak elmondta, hogy azért mehetett tovább az akció, mert García rácsúszott a labdára, ezzel pedig törölte az előzményeket, és új fázis indult.

A Marcának nyilatkozó spanyol csapatkapitány, Sergio Busquets azt mondta, abszurd Taylor érvelése, hiszen García nem tudhatta, hogy Mbappé lesen van-e, ő csak azt tette, amit egy védőnek ilyenkor tennie kell, és a szándéka arra irányult, hogy tisztázzon, nem arra, hogy helyzetbe hozza a PSG csatárát

A futball szabálykönyve sok esetben szabad kezet ad a bíróknak, hogy a szubjektivitás mentén döntsenek. Ha Eric García 40 méterről próbálta volna meg hazaadni a labdát, és ezt nyúlja le Mbappé, nem lenne kérdés, hogy jól dönt a bíró, ha megadja a gólt, hiszen egy ilyen szituáció tökéletesen leképezi az ellenféltől kapott labda fogalmát. Na de egy védő kétségbeesett kísérlete, hogy tisztázzon vajon annak számít-e? Taylor szerint igen.

Hogy csavarjunk még egyet a sztorin: ha García szépen fittyet hány munkaköri kötelességre, és hagyja, hogy a labda gond nélkül eljusson Mbappéhoz, akkor tett volna igazán jót a csapatával Taylor gondolkodása alapján, hiszen akkor nincs kérdés, Mbappé lesen van, a spanyolok pedig szabadrúgással folytatják a játékot.

A védő tehát azért bűnhődött, mert próbált közbelépni, Mbappé pedig végül mégis előnyt szerzett a leshelyzetéből, és így is gólt lőhetett.

A korábbi játékvezető, jelenleg a Marca szakértőjeként megszólaltatott Alfonso Perez Burrull szerint García érintése ellenére les lett volna a helyes ítélet. García pedig azon bosszankodott, hogy a bíró felfogása szerint félre kellett volna állnia, és hagyni, hogy Mbappé simán átvegye Theo Hernández labdáját.

A spanyolok füstölgése ellenére az eredmény marad, Franciaország 2-1-re nyert, és először lett a Nemzetek Ligája győztese.

Olvasói sztorik