Kovács Tamás / MTI
Nemzetközi foci sport

Southgate a magyarok elleni meccs előtt: Bűntényt követek el mindig, amikor kijelölöm a csapatom

Kedden Angliában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban, ezt a szokásos sajtónap előzte meg hétfőn. Először a hazaiakat irányító Gareth Southgate válaszolt az újságírói kérdésekre, amik elsősorban a lehetséges összeállításra vonatkoztak.

Kapcsolódó
Mbappé gólja futballidegen döntés eredménye
A korábbi FIFA-játékvezető, Szabó Zsolt egy hároméves szabálymódosításra hivatkozva teszi tisztába a francia-spanyol Nemzetek Ligája meccsen történteket.

Southgate azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy a keret minden tagja érezze azt, hogy a csapat tagja, épp ezért több helyen is lesz változás az Andorra elleni 5-0-ra nyerő összeállításhoz képest.

Minden egyes alkalommal fáj a fejem és úgy érzem, bűntényt követek el, amikor kijelölöm a csapatom. Óriási harc megy a helyekért, örülök, hogy a legutóbbi mérkőzésen is többen bizonyítottak és szereztek önbizalmat

mondta a BBC cikke szerint Southgate, aki azt is megjegyezte, egyáltalán nem volt felkészülési mérkőzés jellege az Andorra ellenie, vb-selejtezős pontokért játszottak.

Ami a folytatást illeti, úgy érzi, nem engedhetik meg maguknak, hogy lazítsanak, ugyanazzal a mentalitással és elszántsággal kell majd játszaniuk a hátralévő mérkőzéseiknek – így ellenünk is –, mint ahogy tették azt végig 2021-ben.

Aminek örülök, hogy egy ilyen nyár után is még éhesebb lett a csapat a sikerre.

Az online tartott sajtótájékoztatón a magyarok elleni mérkőzésről szinte nem is beszélt az angol kapitány, de az M4-nek adott exkluzív interjújában úgy fogalmazott, nehéz mérkőzésre számít, továbbra is jó csapatnak Marco Rossi csapatát, amelyről tudja, hogy most nehéz időszakon megy keresztül. Southgate hasonló meccsre számít, mint a budapesti, amikor nehezen tudták feltörni a magyarok védelmét, így nem gondolja, hogy a Wembleyben akár már az első félidőben sikerül eldönteni a három pont sorsát.

Amíg Southgate-nek az okoz fejfájást, hogy a sok sztár közül ki kezdjen, addig Marco Rossi kerete egyre csak fogy, Tamás Márk és Fiola Attila már Albánia ellen sem szerepelt, azóta pedig Kleinheisler László, Dibusz Dénes és Willi Orbán is elhagyta a csapatot.

Kapcsolódó
Két játékosát is elveszítette Marco Rossi az angolok ellen
Tovább bonyolódott a magyar válogatott helyzete.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia eddigi hét mérkőzéséből hatot nyert meg a selejtezőben, egyedül Lengyelország ellen hullajtott el két pontot. Budapest 4-0-ra nyertek Harry Kane-ék. A magyar válogatott közben a negyedik helyen van a két Albánia elleni vereséget követően, ahhoz, hogy érdemi esély legyen odaérni a második helyre, le kéne győzni Angliát a Wembleyben…

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.