Nemzetközi foci

A szexpartikra nemet mondott, a drogot elfogadta Maradona 16 éves barátnője

Bár Diego Maradona már lassan egy éve meghalt, a vele kapcsolatos ügyek hosszú ideig témát szolgáltatnak még. Az argentin klasszisnak hivatalosan öt gyermeke van, de további öten állítják, hogy az argentin sztár az apjuk, és a bíróságon harcolnak ennek az elismeréséért.

Kapcsolódó
Ötödször is elvált az egykori magyar szövetségi kapitány
Nem lehet azt mondani, hogy Lothar Matthäus unalmas életet élne.

Akadnak olyanok, akik még megpróbálnak ismertségre szert tenni és hasznot húzni, argentin lapértesülések szerint ez vezérelhette Mavys Álvarezt, aki egy interjúért exkluzív szerződést írt alá egy miami televíziós csatornával.

A téma a a szexparti lehetősége, a kokain és a mellnagyobbító műtét volt.

A most 37 éves Mavys Álvarez 16 éves korában, Kubában ismerkedett meg a nála 24 évvel idősebb Maradonával, aki 2000. január 18-án érkezett meg Havannába, hogy kezeltesse drogfüggőségét.

A helyi lapok azt írták, „siralmas állapotban van, alig tud járni, egész testében reszket és dadog, vagyis a rendszeres kábítószer-élvezők tipikus elvonási tüneteit mutatja.”

A túlsúlyos sztár alig bírt kiszállni a repülőgépből, nem tudta kifejezni magát. Pár hónapos kezelésre érkezett, de végül csaknem öt évig maradt.

A kokain volt élete legnagyobb hibája

„Egy férfi keresett meg az utcán. Megkérdezte, nem akarok-e találkozni Maradonával. Nem igazán érdekelt, de egy órát beszélt velem, és próbált meggyőzni.

Azt mondta, fontos segíteni Maradonán, ő világhírű ember és Kuba barátja. Végül beleegyeztem

mesélte Álvarez.

Elmondása szerint a futballista udvarias volt vele, nagyon érdeklődött iránta, másnap meghívta a családjával együtt vacsorára.

Szülei tanácsa ellenére kevesebb, mint egy héttel a találkozó után Maradonához költözött, de megbánta.

„Folyamatosan a kokainra próbált rávenni. Hogy a kedvében járjak, belementem. Ma már tudom, hogy ez volt életem legnagyobb hibája. De akkor még csak 16 voltam.”

A családja mentette meg az életét

Diego szexpartikra is beszervezte volna, de arra nemet mondott. A drogtól azonban nem tudott megszabadulni, akkor se hagyta abba, amikor hallucinálni kezdett és végül egy kórház sürgősségi osztályán kötött ki.

Ennek ellenére eszébe sem jutott elmenekülni.

Függő voltam, nem tudtam abbahagyni

– mondta.

2001 novemberében Maradonával Buenos Airesbe utazott, egészen furcsa okból.

„Diego azt mondta nekem, hogy nagyobb mellekkel sokkal jobban néznék ki. Azt akarta, hogy Kubában végezzék el a beavatkozást, de attól féltem, ezért Argentína mellett döntöttünk.

Állítólag Fidel Castro személyesen adott neki engedélyt az ország elhagyására, de a műtét után komplikációk léptek fel, így a tervezett 20 nap helyett csak két és fél hónap után térhettek vissza Kubába. Kapcsolatuk akkor már lejtmenetben volt, majd 2005-ben szakítottak is.

Ekkor találkozott mostani férjével, kigyógyult függőségéből és ugyan aggódott, hogy lányának kárt okozhat a kábítószeres múlt, ez nem igazolódott be.

A családom mentette meg az életemet

– mondta.

A szennyes kiteregetése miatt Maradona családja kevésbé elnéző vele, lánya, Gianinna azt írta a közösségi oldalakon: „Gyűlöllek, te büdös kurva!”

Volt felesége, Claudia pedig az Instagramon sértegette Álvarezt: „Mindent megérdemelsz, amit másokkal tettél!”

Olvasói sztorik