Nemzetközi foci

Benzemáék csillapíthatatlan góléhsége egyelőre jól palástolja Ancelotti gondjait

Jan Kruger/Getty Images
Jan Kruger/Getty Images
Carlo Ancelotti érkezésével nagy menetelésbe kezdett a Real Madrid. Az első hat bajnokin szerzett 21 gól is látványos, de még ennél is nagyobb erénye az olasz edzőnek, hogy irányításával olyan játékosok is remekelnek, akik korábban csak szenvedtek Zinedine Zidane szárnyai alatt. Talán nem ő volt Florentino Pérez elsőszámú kiszemeltje a posztra, de ennél jobb dolog nem történhetett a csapattal.

A Real Madrid szerda este egy hatost gurított a Mallorcának a La Liga hatodik fordulójában, az állandóan kritizált Marco Asensio karrierje első mesterhármasával volt a mezőny legeredményesebb játékosa. A csapat repülőrajtot vett, öt győzelmével és mindössze egy döntetlenjével továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot, két pont az előnye a címvédő Atlético előtt, míg a szenvedő Barcelonát hét ponttal előzi meg.

Forrás: sofascore.com

A Bajnokok Ligája is jól indult a Real számára, mert bár az Internazionale sokkal jobb képet mutatott, a találkozó egyetlen gólját a spanyolok szerezték, méghozzá a 89. percben, hogy még jobban fájjon a milánóiaknak. Márpedig az a nagycsapatok egyik ismérve, hogy még a szenvedős mérkőzéseiket is meg tudják nyerni.

Érdekes figyelni, hogy milyen kiemelkedő egyéni teljesítmények vezetnek a sikerekhez. Vinícius Junior az előző idényben annyira gyengén szerepelt, hogy saját csapattársai is megkérdőjelezték, érdemes-e pályára küldeni, most meg öt gólnál és három gólpassznál tart. A spanyol bajnokságban Karim Benzemánál nem rúgott senki több gólt (8), még a komplett Barca sem, és senkinek nincs több asszisztja (7), ráadásul meglőtte kétszázadik La Liga-gólját is. Ez utóbbi rajta kívül kilenc focistának sikerült a történelem során.

Az évek óta igazi vezérként játszó Benzema brutálisan bekezdett a szezonban, a kanadai ponttáblázaton 15-nél jár, olyan magasságba emelkedett, hogy a többi futballista a fasorban sincs hozzá képest Spanyolországban. Vinicius nyolc „ponttal” a második, míg a harmadik helyen a Real Sociedad támadója, Mikel Oyarzabal áll 4+1-gyel. A francia csatárnál eredményesebb első hat fordulót még senki sem produkált a La Ligában ebben az évszázadban.

A szárnyalás hátterében két tényező áll. Egyrészt a Real Madrid első hat bajnoki mérkőzéséből egyedül a Valencia elleni tűnt nehéznek előzetesen, másfelől pedig Carlo Ancelotti vette át a csapat irányítását a nyáron. A Real önbizalmát alaposan megtépázta az előző idény, Zinédine Zidane az utolsó hónapokban már a távozását tervezgette, közben a madridiak sorra maradtak le a különböző trófeákról.

Kapcsolódó
Miért nem megy Zidane-nak az, ami elsőre még működött?
Amikor a Real Madrid legendája először ült le a kispadra, egészen káprázatos eredményeket ért el a csapatával. A második korszaka is bajnoki címet hozott, most azonban mindenki krízisről beszél.

Az végül senkit sem lepett meg, hogy 2021 nyarán távozott a francia edző, de Ancelotti kinevezésén annál inkább meghökkent a világ – Zizou 2013-ban egyébként épp az olasz mester segítőjeként kezdte meg edzői pályafutását a Realnál. Florentino Pérez klubelnök elsőszámú célpontja Zidane pótlására Massimiliano Allegri volt, ő azonban villámgyorsan aláírt korábbi csapatához, a Juventushoz, míg Antonio Contéval nem tudott megegyezni, mert nem tűrte, hogy beleszóljanak az átigazolási elképzeléseibe. Pérez régóta kacérkodott Mauricio Pochettino megszerzésével is, ám az argentin mozdíthatatlan a PSG-ből, így aztán stratégiát váltott a Real Madrid elnöke és a korábban a csapattal BL-t nyerő Ancelottit ültette a kispadra.

Az olasz szakvezető előző klubjánál, az Evertonnál kifejezetten jól érezte magát, többször is elmondta, mennyire megtetszett neki az a családias légkör, amit a liverpooli csapatnál tapasztalt. Ám a Realnak nem tudott nemet mondani, így a nyár elején, másfél év közös munka után szerződést bontott Angliában és visszatért a spanyol fővárosba.

A feladat azonban jóval nehezebbnek ígérkezett, mint amikor legutóbb kinevezte őt a Real Madrid. A játékosállomány egyértelműen gyengébb, mint akkoriban, ráadásul a csapatkapitány, Sergio Ramos mellett Raphael Varane is távozott és csak David Alaba érkezett a védősorba. Talán nem meglepő, hogy mindezek után a Real Madrid védelme bántóan gyenge.

Az előző szezonban 28 gólt kapott Zidane-nal a Real, a mostani idényben már nyolcnál tart és a La Liga mezőnyéből a negyedik legtöbb xG-t engedélyezte az ellenfeleknek 8,2-vel, ami azt jelenti, hogy a riválisok többször is minőségi helyzetbe kerülnek a madridiak ellen. Csak a Granada, a Rayo Vallecano és a Celta Vigo mérlege rosszabb ebben a mutatóban.

Az idei szezonban mindössze kétszer fordult elő, hogy nem kapott gólt Thibaut Courtois: a Real Betis és az Internazionale ellen. A problémát Ancelotti is érzi, igaz, meglepő módon épp az Inter ellen nullára lehozott meccset követően bukott ki belőle mindez:

A védelmünk nem állt a helyzet magaslatán. Ezt mindenképp meg kell oldanunk, mert rengeteget hibáztunk. Ennél nagyobb stabilitásra van szükség, amikor nincs nálunk a labda és csapatként kell védekeznünk, közösen

– mondta a lefújást követően az olasz.

Mindez annak ellenére történt, hogy alakított a taktikán annyit a Real Madrid edzője, amennyi indokolt volt. Zidane egyik problémája volt, hogy intenzív letámadással próbálta uralni a mérkőzéseket, azonban játékosai ezt nehezen bírták, több idősebb futballistája is rendre belesérült, vagy csak lemaradt. Ez a rendezetlen letámadás okozott megannyi problémát, így aztán Ancelottinál azt látjuk, kevésbé agresszív a presszing.

Az Fbref statisztikáit böngészve látható, hogy a labdás játékost átlagosnak mondható 750 alkalommal támadták a Real Madrid védői és a 29,6 százalékos labdaszerzés sem számít kiemelkedőnek a ligában. Intenzitás helyett fegyelmezett védekezés lenne az előző szezon ezüstérmesének alapvető taktikája, azonban ezt még nem tudja megvalósítani az összeszokatlan hátsó szekció.

Két ki nem kényszerített hiba is csúfítja a védelmi mutatókat, a fejpárbajoknak pedig mindössze 45,7 százalékát nyerte a Real Madrid, ennél csak a Levante, Granada, Espanyol hármas gyengébb a levegőben. A szerelési kísérletek 28,9 százaléka volt sikeres, ami a La Liga leggyengébb teljesítménye.

A védekezésen tehát bőven van még mit csiszolni és ez nem olyasmi, amit egyszerű formációk cseréjével meg tud oldani az olasz. Ancelotti egyébként ebben a tekintetben rugalmas, a hét meccse alatt 4-4-2-vel és 4-3-3-mal is dolgozott, meccsen belül is előfordul, hogy változtat.

Erős oldala a vezetőedzőnek a futballisták felépítése, a focisták menedzselése. Jóllehet főleg a viccesen magasra szökő szemöldökével vált híressé a nagyvilág számára – amellett, hogy az AC Milannal kétszer, a Real Madriddal egyszer nyert BL-t, miközben volt olasz, angol, francia és német bajnok is –, a korábbi játékosai mindenhol csak ódákat zengenek róla.

Több volt egy edzőnél. Egy átlagos edző-futballista viszonynál szorosabb volt a kötelékünk. Ha bármilyen nehézségem támadt, őt hívtam föl tanácsért

mondta róla Gennaro Gattuso.

Cristiano Ronaldo két éven át dolgozott vele a Real Madridban, a portugál klasszis pedig agyondicsérte az edzőt.

„Olyan, mint egy nagy maci, igazán érzékeny ember. Minden nap beszélt velünk. Nem csak velem, minden egyes játékosával. Jól érezte magát velünk, elképesztő ember. Azt kívánom, minden futballista előtt nyíljon lehetőség, hogy vele dolgozzon, fantasztikus ember és edző” – idézte fel a közös munka örömét Ronaldo 2015-ben, miután már kirúgták az olaszt.

Az 1995 óta edzősködő Ancelotti eddig egyedül a Bayern Münchentől távozott dicstelenül, a németeknél esett meg vele először, hogy szezon közben menesztették, a hírek szerint akkor elveszítette az öltözőt is. De a közösségteremtő ereje és emberközpontúsága szinte mindenhol pozitív légkört teremt.

Csapataiban arra fordította a legnagyobb hangsúlyt, amiről sok klubnál megfeledkeznek: a futballisták is emberek.

Az olasz pedig odafigyel rájuk, segít nekik, és megnöveli az önbizalmukat, amiből olyan teljesítmények jönnek ki, mint Vinicius Junioré. Az Evertonnál is imádták őt a játékosok, de még a Napolinál töltött időszakában is csak dicsérték a labdarúgói, miközben éppen az ő sztrájkjuk miatt penderítette ki Aurelio De Laurentiis elnök az edzőt.

„Összetartó közösség vagyunk, ami az edzőnknek köszönhető. Mindig nyugodt és próbálja levenni rólunk a terhet ebben a nehéz időszakban, nagyon hálásak vagyunk neki” – mondta akkor Lorenzo Insigne, de addigra menthetetlenné vált a vezetőedző helyzete, mennie kellett.

Kapcsolódó
Nápolyban a tulaj ellen lázadnak, mégis az edző szívhatja meg
A Napoli keményfejű tulajdonosa, Aurelio De Laurentiis nem igazán törődik azzal, játékosai mit gondolnak. Ezúttal sikerült addig feszíteni a húrt, hogy lázadás tört ki a klubon belül egy döntése ellen. A klub és a focisták nézeteltérésnek áldozata Carlo Ancelotti vezetőedző lehet.

Hernán Crespo szavait is érdemes felidéznünk a Milan korábbi sikerkovácsával kapcsolatban, ő ugyanis azt emelte ki amellett, hogy mindenkit meghallgatott, a fiatalokkal is jól bánt.

Megtanított, hogyan legyek profi sportoló, hogyan étkezzek, hogyan aludjak. Mindig gondoskodik a fiatal játékosokról, akikkel a legjobb dolog, ami történhet velük, ha hallgatnak rá.

A felsorolt erényeire a mostani Real Madridnak is szüksége lesz. A klubnál évek óta probléma, hogy a generációváltás nem történt meg, miközben azért érkezett a keretbe több ígéretes futballista is. Nyáron ugyan Kylian Mbappéra hajtott a klub, de a világbajnok sztárcsatár helyett egy sokra hivatott középpályást, Eduardo Camavingát szerződtette, akinek beépítése Ancelotti egyik fő feladata.

Kapcsolódó
A Real Madrid 160 milliós ajánlatára azt mondta a PSG, nem elég Mbappéért
Tiszta vizet öntött a pohárba a klub sportigazgatója.

Az edző a 18 éves játékost is apránként pakolta pályára, miközben szép lassan mindenkinek adott lehetőséget a bizonyításra: a Real Madrid minden mezőnyjátékosa szóhoz jutott már legalább egy mérkőzésen. Az egyaránt 23 éves Federico Valverde és Éder Militao bevetése persze nem az olasz edző találmánya, de Rodrygo és Vinicius Junior is kivirágzott irányításával, Camavingán nem érezni, hogy agyonnyomná a teher, ahogyan Miguel Gutierrez sem csinálta össze magát 20 évesen, hogy kezdenie kell.

Ancelotti általában a futballisták kreativitására épít, ez pedig jól látszik a statisztikán is. A spanyol bajnokságban messze a listavezető az első 4223 labdaérintéssel, vagyis rengeteget találkoznak a játékosok a labdával. Csak a Celta Vigónak van négyezernél több érintése a mezőnyből, miközben hét csapat a 3000-t sem érte el.

Óriási fölényt mutat a Real Madridnál a sikeres cselek (85), labdavezetések (2976), a labdával megtett távolság, a támadó harmadba vitt labdák, a progresszív labdával történő mozgások száma a bajnokságban, sőt mindezek dacára a sikeres passzok számában és pontosságban is első a csapat. Nincs még egy klub a La Ligában, amely 3000-nél több passzt jegyzett hat meccs alatt.

Ebből nagyjából kiszűrhető az is, hogy mit szeretne a pályán látni Ancelotti. Sok passzal tarkított támadó focit, felvállalt egy az egy elleni akciókkal, váratlan megindulásokkal. A Real Madrid játékosai szabadon próbálkozhatnak a cselekkel, szólokkal, egyéni megmozdulásokkal, mert nem kell attól félniük, hogy az edző megdorgálja őket, ha nem jön be. Mindeközben viszont a csapategység is alakul, mert nem csak az egyéni kvalitásokra támaszkodik a csapat, hanem a kevés érintésből kidolgozott akciókat is jól csinálja. Ezt az Inter is megtapasztalta saját bőrén.

Ez a szabadság pedig jól áll a futballistáknak: 34 éve nem fordult elő, hogy legalább 21-szer találjon be a Real Madrid az első hat bajnokin.

Sok szurkoló tartott tőle, hogy az igazolások hiányában, egy sztáredző megszerzése nélkül nem fog tudni lépést tartani az európai élmezőnnyel a Real Madrid, de Ancelotti talán a legjobb választás volt a klub helyzetében. Ha sikerül az olasz edzőnek rendbe tenni a védelmet, jóval sikeresebb idénye lehet a csapatnak, mint amire sokan számítottak.

Addig marad az a felállás, hogy több gólt kell rúgni, mint az ellenfelek. Eddig működik.

Olvasói sztorik