Nemzetközi foci

„Ronaldóval angol bajnok és BL-győztes lehet a MU”

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP
Van mire visszaemlékezniük a Manchester United-szurkolóknak abból az időből, amikor 2003 és 2009 között a csapat mezében a portugál aranylabdás megannyi örömet szerzett nekik. Cristiano Ronaldo 36 évesen visszatért, a drukkerek pedig vele együtt a sikereket is visszavárják. Kemény Dénes a DIGI Sport híradójának azt mondta: Ronaldóval 5-10 bajnokival többet nyerhet szezononként a MU, és három éven belül a BL-t is behúzhatja.

„Ez egy óriási bomba, hiszen azt hiszem, ez az első alkalom, amikor a United hivatalos oldala egyből lehalt, hiszen miután bejelentették az érkezését, annyian kattintottak rá. Aztán alig egy óra alatt több mint egymillióan lájkolták azt a posztot, amellyel bejelentették Ronaldót az Instagramon” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Szép Szabolcs, a Manutdfanatics.com szerkesztője.

Kapcsolódó
A gólok megvoltak, de lehet bukásnak nevezni Ronaldo juvés éveit?
Cristiano Ronaldo torinói pályafutásának lezárultával leszögezhető, hogy a portugál nem szegte meg a szerződését. Hozta, amit várni lehetett tőle, aki pedig mást várt, az magában keresse a hibát.

Pedig Ronaldo a United helyett majdnem a Cityt választotta – amikor Sir Alex Ferguson felemelte a telefonját, felhívta, és meggyőzte Ronaldót, hogy az Old Traffordon van a helye.

„Én többször ott voltam az edzésükön, amikor Cristiano még ott játszott, és láttam, hogy van közöttük egy különleges kapcsolat. Cristiano nagyon sokat köszönhet a Sirnek. Racionális futballistává vált. Én azt gondolom, attól kezdve, hogy nem a Unitedban játszott, néhány vadhajtása visszajött, vagy kialakult, ami a Sir alatt nem volt meg benne” – adott hangot véleményének Kemény Dénes, a férfi pólóválogatottal három olimpiát is nyert szövetségi kapitány, aki közeli jó barátja a korábbi MU-menedzser Sir Alex Fergusonnak.

Akkor még a cselei és a szabadrúgásgóljai voltak a védjegyei, most már inkább azt látni, hogy a 16-oson belül mekkora emelkedése van, ezzel sikerült a címlapokra kerülnie

– idézte fel a régmúltat Szép Szabolcs, aki szerint komoly fejtörést okozhat majd Solksjaernek, hogy milyen poszton szerepeltesse.

Egri Viktor, a DIGI Sport kommentátora nem biztos abban, hogy most éppen Ronaldóra lenne szükségük a manchesterieknek.

„Ha megnézzük a Manchester Unitedet, a kerete finoman szólva sem kiált Ronaldóért. Minden szakember szerint, aki foglalkozott vele, most már centerposzton kellene, hogy játsszon. Nyilván Ronaldo van akkora szimbólum és talán tekintély is Manchesterben, hogy lesz beleszólása abba, hogy hol játsszon. És nem  biztos, hogy ez nem generál majd konfliktusokat a kereten belül.”

A szurkolók persze teljesen biztosak abban, hogy Ronaldóval jobb lesz a Manchester United.

„A 38 bajnoki meccsből öt és tíz között lesznek azok a találkozók, amelyeken nélküle esetleg a csapat nem nyerne – és amelyeket vele viszont meg fog nyerni. És éppen ez jelentheti a különbséget a dobogó és az aranyérem között. Hogy ha ebben a két-három évben a többi játékos is abba az irányba húz majd, amerre Ronaldo fog – mert ő mindig nyerni akar –, akkor benne van a pakliban, hogy a United BL-aranyérmet vigyen haza” – jelentette ki Kemény Dénes.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik