Alexandre Schneider/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Lionel Messi megszerezte pályafutása első nagy trófeáját a válogatottal

Argentina 1-0-ra legyőzte Brazíliát a Copa América döntőjében, így Lionel Messi pályafutása során először emelhette magasba a trófeát vasárnap hajnalban.

A mindent eldöntő találatot Ángel Di María szerezte, aki Rodrigo De Paul óriási indítását egy átvétel után a kiszaladó Éderson fölött a kapuba emelte. Renan Lodi némi odafigyeléssel azért menthetett volna, de a 22. percben így szereztek előnyt az argentinok. Ezután sorra pakolta föl Tite a csatárokat, de az argentin csapat kivédkezte a meccset és a hajrában még Messi és De Paul is szerezhetett volna újabb gólt. Erre végül nem került sor, de Messi így is boldogan emelhette magasba a trófeát, miután negyedik Copa América-töntőjét már megnyerte – 2007-ben, 2015-ben és 2016-ban bukta el Argentina a finálét.

Ez volt Messi első nagy trófeája, sőt a 2008-as olimpiai aranyérem után az első komoly nemzetközi serlege a válogatottal.

A torna legjobbjának már a döntő előtt megválasztották Messit és Neymart, mert a dél-amerikiai szövetség (CONMEBOL) úgy ítélte meg, hogy nem lehet közülük választani. A brazilok 13 győztes meccs után kaptak ki újra, ráadásul hazai pályán hajtott fejet a rivális nemzet előtt, így ez sokáig fájni fog majd.

Végeredmény – Copa América, döntő

Brazília–Argentina 0-1 (0-1)
Gólszerző: Di María (22.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.