Nemzetközi foci

Vérszerződésről beszélt a Juve elnöke, de már szerinte sem indulhat el a Szuperliga

Mike Kireev / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mike Kireev / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Andrea Agnelli, a Juventus labdarúgóklub elnöke szerint a hat angol egyesület visszalépése után nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett Európai Szuperliga (ESL) nem indulhat el. Pedig az ESL alelnökének kinevezett szakember a La Repubblicának még arról beszélt, az angol klubok távozása ellenére megvalósítható a Szuperliga.

„Vérszerződést kötöttünk, és nyomulunk tovább. Ennek a projektnek továbbra is megvan minden esélye arra, hogy százszázalékosan sikeres legyen” – mondta még kedden.

Kapcsolódó
„Bocsánat, hibáztunk” – mi lesz így a Szuperligával?
Az alapító klubok fele inkább visszatáncolt, a többiek ugyanakkor azt kommunikálják, kitartanak az eredeti terv mellett.

Agnelli egy nappal később, szerdán a Reutersnek már arról beszélt, meggyőződése, hogy az európai labdarúgásnak változásra van szüksége, és egyáltalán nem bánja, hogy megpróbálkoztak a kiszakadással. Ugyanakkor a folytatást illetően már nem olyan optimista.

Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ez a terv, mert a világ legjobb versenysorozatát alkotná meg. Ugyanakkor kétségkívül be kell vallanom, nem hiszem, hogy ez a projekt változatlanul fut és kidolgozás alatt áll

– idézi Agnellit az MTI.

Az Európai Szuperligát 12 csapat alapította, a létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, a tervet azonban egyből magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is elég komoly kritika fogadta. A szurkolói csoportok szintén szidták a tervezett sorozatot.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép az ESL-szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Ezután az ESL szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy „átalakítja a terveket”, ugyanakkor jelezte, határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert a jelenlegi rendszer nem működik.

A Szuperligában a hat angol csapat vett volna részt a spanyol Atlético Madrid, az FC Barcelona – sajtóhírek szerint ez a két klub is a kilépést fontolgatja – és a Real Madrid, valamint az olasz AC Milan, az Internazionale és a Juventus mellett. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lett volna. Az ESL elnökének Florentino Pérezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

Olvasói sztorik