Nemzetközi foci

Az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham is kiszállt a Szuperligából

Christopher Furlong/Getty Images
Christopher Furlong/Getty Images

Az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is bejelentetette kedden éjfélkor, hogy eláll az Európai Szuperliga ötletétől.

Angliában mindenütt megbotránkoztak a futballszurkolók a hír hallatán, hogy hat élcsapat is részt akar venni a Bajnokok Ligáját helyettesítő sorozatban. Elsőként a Chelsea visszalépéséről lehetett olvasni, ám míg a londoniak a papírmunkát készítették elő, a Manchester City elsőként közölte, hogy visszalép a szuperligától.

Kapcsolódó

Ezt követően éjfélkor az Arsenal is bejelentést tett, amely szerint hiba volt csatlakozni a projekthez és a szurkolók bocsánatát kéri.

Szintén kiszállt a szuperligából a Liverpool, amelynek vezetőedzője, Jürgen Klopp is kritizálta az ötletet, majd James Milner és Jordan Henderson is hangot adott nem tetszésének. Ezek után nem meglepő, hogy a Pool azt írja honlapján, hogy miután a részvényesekkel és vezetőkkel átrágta a vezetőség a kérdést, inkább elállnak az ESL-részvételtől.

Közben a Manchester United elnöke, Ed Woodward is bejelentette, hogy 2021-ben távozik a klubtól, lényegében a szuperliga miatt, így ennek a csapatnak a kihátrálása senkit sem lepett meg.

Kapcsolódó
Lemondott a Manchester United elnöke
Az Európai Szuperliga olyan ellenállást szült, ami után lemondott a posztjáról.

A Tottenham Hotspur az Arsenallal, a Manchester Uniteddel és a Liverpoollal egy időben közölte, hogy meggondolta magát és nem kér az Európai Szuperligából.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik