Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra tizenkét európai futballklub (Arsenal, Chelsea, Manchester City, Manchester United, Liverpool, Tottenham; Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid; AC Milan, Juventus, Inter) közleményben jelentette be, hogy megalakítja az úgynevezett Szuperligát.
Megfogalmazásuk szerint a Szuperliga egy olyan új, „hétközi” kupasorozat lesz, amelyet teljes egészében az alapítók irányítanak és menedzselnek. A tervek szerint a sorozat mezőnyét húsz csapat alkotja majd – ezek közül tizenöt résztvevő helye lesz fix, öt klub pedig minden évben speciális kritériumok alapján, a bajnoki helyezése alapján kerülhet majd be a mezőnybe (ezt egyelőre nem konkretizálták).
A tizenöt tervezett állandó résztvevő közül tehát hárman egyelőre hiányoznak, az alapítók erre a szerepre a Bayern Münchent, a Borussia Dortmundot és a PSG-t nézték ki, miközben azt is hangsúlyozták: a maguk részéről továbbra is szeretnének versenyezni a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint a Szuperliga tehát lényegében az UEFA által rendezett Bajnokok Ligáját váltaná fel az elitklubok versenynaptárában.
Hogyan nézne ki pontosan ez a Szuperliga?
Az alapítók tervei szerint a húsz résztvevő két tízes csoportba tömörül, amelyekben mindenki játszik mindenkivel otthon és idegenben is. A körmérkőzések végeredményeként kialakuló csoportsorrendben az első három-három helyezett közvetlenül bejut a legjobb nyolc közé, míg a negyedik-ötödik helyezettek playoffot játszanak egymással a fennmaradó két helyért. A negyeddöntőktől aztán a BL-ből ismerős, oda-visszavágós párharcokban folytatódna tovább a sorozat, egészen a fináléig.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy Szuperliga-szezon minimum 18, maximum 25 mérkőzést jelenthetne a benne résztvevő kluboknak. Összehasonlításképp: jelenleg a BL-ben 13 mérkőzés lejátszása vezet a végső győzelemhez.
Az Európai Szuperliga ötlete évek óta Damoklész kardjaként lebeg a nemzetközi futballközeg feje fölött. Az elmúlt évtizedekben folyamatos volt a kötélhúzás a leggazdagabb európai klubok és az UEFA között a Bajnokok Ligája versenykiírása, illetve bevételeinek elosztása kapcsán:
Az UEFA ezzel szemben úgy érvelt, hogy az európai futballpiramis teteje nem létezhetne az alapok nélkül, emiatt hiába érkezik a bevétel legnagyobb része a topcsapatok állandó részvétele és egymás elleni meccsei miatt brutálisan felértékelődött TV-s jogdíjakból, a gazdagoknak kötelességük visszaosztani belőle a piramis alacsonyabb szintjeire is.
Ez a permanens kötélhúzás alapozott meg a BL-reformoknak: a sorozat alapítása óta folyamatosan nőtt a topbajnokságok résztvevőinek mozgástere. Előbb kiharcolták, hogy bevezessék a csoportkört a végig egyenes kieséses lebonyolítás helyett (1993), majd azt is, hogy egy létszámemelésnek köszönhetően a legerősebb bajnokságokból ne csupán a bajnokok, de a második helyezettek is benevezhessenek a sorozatba (1997). Ezt követte a topbajnokságok indulóinak négyre emelése, amivel párhuzamosan a meccsszám növelése érdekében bevezették a második csoportkört is (1999). 2003-tól kezdődően ugyan ez utóbbi megszűnt, viszont cserébe a főtábla mezőnye 32-re nőtt.
2009-ben a Michel Platini-féle UEFA-elnökség aztán a korábbiaknál is több automatikus csoportkörös helyet garantált a topbajnokságoknak, viszont bevezette cserébe a selejtezőben az úgynevezett bajnoki ágat – ezzel esélyt adva a kisebb bajnokságok győzteseinek is arra, hogy ugyan korábbinál kevesebb helyre, de nagyobb eséllyel pályázhassanak a főtáblás mezőnyben.
Mindez csak azért fontos, hogy értsük, lássuk: a leggazdagabb európai klubok és a legtőkeerősebb bajnokságok folyamatosan küzdöttek az UEFA-val azért, hogy érvényesítsék az érdekeiket, és minimalizálják az abban rejlő kockázatot, hogy esetleg lemaradnak a BL-szereplésről. Ennek a kötélhúzásnak a legfrissebb epizódja zajlott az elmúlt egy-két évben, amikor is arról folyt a vita, milyen formában működjön tovább a Bajnokok Ligája 2024-et követően.
Az Európai Klubszövetség (ECA) és az UEFA kompromisszumának eredményét elvileg április 19-én jelentették volna be. A megállapodást hosszas tárgyalások előzték meg, az ECA ugyanis egyfelől több meccset szeretett volna (hogy ez több bevételt fialjon), másrészt nagyobb beleszólást kért volna a sorozat lebonyolításába, irányításába. Utóbbi plasztikusan azt akarta jelenteni, hogy vizsgálják felül a bevételek elosztásának érvényben lévő módszerét.
A viták súlyát jól mutatja, hogy az UEFA már az előző hónapban be akarta mutatni a kompromisszumos BL-javaslatot, de arról egészen április 16-áig nem született döntés. Ehhez képest pénteken látszólag hiába csaptak egymás tenyerébe a felek,
A dolog pikantériája, hogy az ECA elnökeként pénteken az az Andrea Agnelli egyezett meg az UEFA-val, aki vasárnap a Juventus elnökeként már a Szuperliga megalakítása mellett tett hitet.
Hétfőn végül az UEFA bejelentett a BL-reformot, de addigra már mindenki a Szuperligával volt elfoglalva.
Szóval ez megint csak arról szól, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak akarnak lenni?
Nem egészen. A helyzet ugyanis az, hogy a koronavírus-járvány nyomában kibontakozó gazdasági válság alapjaiban reccsentette meg a futballpiac működését garantáló modelleket. Az európai foci – elsősorban és mindenekelőtt a brutális játékosfizetések miatt – súlyos financiális válságba került.
A durranásig fújt buborékba egyszerűen nem fér több levegő, és mivel a piac legtöbb szereplője arra a várakozásra építette üzleti modelljét, hogy az exponenciális növekedés örökké tart majd, most nagyon sokan kerültek nagyon nagy bajba. Ahogy Warren Buffett örökbecsűje szól:
Hogy a baj mekkora, kiválóan megmutatja nekünk a Szuperligához csatlakozott tizenkét klub éves beszámolója a 2019/20-as üzleti évre. A Liverpool beszámolóját ugyan még nem ismerjük, de a másik tizenegy klub összesen több mint 1,2 milliárd fontos (!) veszteséget szenvedett el a hivatkozott időszakban – úgy, hogy ebben a Covid-hatás mindössze három hónapot érint.
Here's a clue as to why 12 clubs have signed up for a European Super League:
They lost a combined £1.2 billion in 2019/20 before player sales*
And that was for a season where only the last 3 months were impacted by COVID…
*Liverpool have not yet published their accounts pic.twitter.com/7o1ubiDX6z
— Swiss Ramble (@SwissRamble) April 18, 2021
Még sokkolóbb, ha megnézzük, mekkora adósságot görgetnek maguk előtt a Szuperligát most megalakító klubok: a teljes cech 7,4 milliárd (!) font.
If we include other debt, such as the amounts owed to staff, tax authorities, suppliers and other creditors, the total debt of the 12 clubs signing-up to the European Super League is a staggering £7.4 bln. pic.twitter.com/ohRPZmRGOs
— Swiss Ramble (@SwissRamble) April 19, 2021
És ez csak a jéghegy csúcsa, lejjebb a helyzet még sokkal rosszabb. Nem véletlen, hogy a Premier League topklubjai már tavaly októberben előálltak egy átfogó, szervezeti és financiális reformokat egyaránt tartalmazó javaslattal: ez volt a Project Big Picture, amely ugyan szűkítette volna a kisebb klubok érdekérvényesítő képességeit, de cserébe azonnali pénzügyi segítséget (250 millió fontnyi vissza nem térítendő támogatást) ajánlott fel nekik.
A megállapodás arról szólt volna, hogy reformokkal erősítik a legnagyobb klubok profitszerző képességét, akik ezért cserébe vállalják, hogy az extra pénzből valamennyit visszaosztanak a kisebbeknek. A közeg szűklátókörűségére jellemző, hogy a reformjavaslat többek között olyan apróságokon bukott el, mint hogy engedélyezzék-e a meccsek közben az öt cserelehetőséget a jelenlegi hárommal szemben.
Az ügy vége az lett, hogy miközben az Arsenal vagy a Tottenham százmillió fontos nagyságrendben kasszírozott be állami hitelekből, addig az alacsonyabb osztályú klubok szemét a Premier League egy 25 milliós kölcsönnel szúrta ki.
A Project Big Picture tartalmáról persze lehet vitatkozni, de tény: átfogó reformjavaslatot nem az UEFA vagy a FIFA javasolta a tönk szélén vergődő nemzetközi futballpiac problémáinak megoldására, hanem a legnagyobb kockázatot futó topklubok.
Oké, de hol a szolidaritás az Európai Szuperligában?
Az Európai Szuperliga első körben azt ajánlotta fel, hogy 10 milliárd eurót ad be egy szolidaritási alapba, amelyből a grassroots, nem professzionális futballt és a piramis alsóbb szintjeit lehetne támogatni. Részleteket egyelőre nem látni pontosan, de a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy ez az összeg 23 évre jár, azaz éves szinten 434 millió euró jutna kifejezetten a futballpiramis alsóbb szintjén lévő kluboknak.
Összehasonlításként: az UEFA jelenleg évente mintegy 100 millió eurót dob szét a selejtezőben elvérző klubok között. Ráadásul a Szuperliga ajánlata felülről nyitott, vagyis, ha jól megy a bolt és a bevételek nőnek, akkor még több pénz juthat szolidaritásra az alapból.
Jó, de ehhez miért kell lerombolni a Bajnokok Ligáját? Ott nem lehet még több pénzt keresni?
Nagyon úgy néz ki, hogy a klubok szerint nem. Ne felejtsük el, hogy egy mélyen gyökerező, úgynevezett ügynök-megbízó problémáról van szó: a klubok szerint, bár a pénzt ők keresik meg, az UEFA annak 75 százalékát másoknak osztja ki. Ha úgy tetszik, akkor a topklubok jövedelmén brutális adóteher van, miközben nem urai a sorozat szabályainak és lebonyolítási keretrendszerének sem.
Ez lehet, hogy belefért nekik addig, amíg az iparág összességében prosperált, de így, hogy a Covid miatt maguk is elkezdtek veszteséget termelni és adósságot felhalmozni már minden fontnak, dollárnak és eurónak helye van a kasszában.
Ha igazak a hírek, akkor a JP Morgan Chase nevű amerikai pénzintézet hat milliárd dollárnyi tőkét tol a projekt mögé – ezt maga a bank ismerte el a Reuters hírügynökségnek. Ezzel az UEFA jelen körülmények között nehezen tud versenyezni, nem véletlen, hogy amint megjelentek a hírek a Szuperliga létrehozásáról, az európai szövetség – karöltve a spanyol, az angol és az olasz kollégákkal – azonnal közleményt adott ki, amelyben a legdurvább szankciókat helyezi kilátásba a renitens klubokkal szemben.
Akkor hogyan tovább?
Egyfelől fontos megérteni: a nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. Az európai topklubok most egyértelműen az utóbbi mellett tették le a voksukat – annál is inkább, mert érzékelnek három fontos tendenciát:
- Az európai focilufi nem fújható tovább. A BL nézettsége jelentősen visszaesett az elmúlt két-három évben, azaz minden valószínűség szerint a közvetítési jogdíjak a kontinensen tovább már nem emelhetők. A klubok alapvető érdeke, hogy a következő nagy szerződést már ők maguk kössék meg, így, ha kisebb lesz is a torta, a saját szeletük mérete akár még növekedhet is.
- A fiatal generáció minden kutatás egybehangzó állítása szerint már nem képes 90 percet egy helyben ülni a fenekén. Ebből az következik, hogy a futballt mint tévés terméket teljesen újra kell márkázni és újra kell gondolni. Kiindulva abból, mekkora sikere volt az olyan dokumentumfilmes kísérleteknek, mint az All or nothing és a Sunderland till I die, nem volna különösebben nagy meglepetés, ha a klubok ezt az újracsomagolást is a saját kezükbe vennék.
- Az európai focilufi ugyan engedni látszik, de bőven van még a világon olyan térség, ahol akad növekedési potenciál a sportágban. Kínában a BL közvetítési jogaiért egy főre vetítve 20 centet fizetnek jelenleg – ez semmi. Emelhető egy vajon 1 dollárra? Ha igen, az megötszörözi a bevételt. Emelhető két dollárra? Mert az tízszerez. Összehasonlításképp: Szingapúrban már most három dollárnál járunk, és ki mondja, hogy ez a plafon? A gond csak az, hogy a Távol-Keleten (vagy éppen Észak-Amerikában, esetleg a Közel-Keleten) nem a Sahtar Donyecket, és még csak nem is az Atalantát akarják nézni az emberek, hanem az Arsenalt, a Milant és a Manchester Unitedet. Ezt akarja megadni nekik a Szuperliga.
Két fontos ismeretlen persze ezzel együtt is akad a kérdésben, az első: mit akar a FIFA?
A nemzetközi szövetség friss közleménye ugyan kifejezetten rosszallónak látszik, de ha összevetjük az UEFA hasonló irományával, már elég komoly különbség mutatkozik. Egyáltalán nem kizárt, hogy a FIFA nem megy el a klubokkal szembeni szankcióikig – már csak azért sem, mert a FIFA-elnök Gianni Infantino zászlóshajó-projektje speciel egy kétévente rendezendő, gigantikus klubvilágbajnokság, ami elméletben kihívója lehetne az UEFA-csúcstermék Bajnokok Ligájának.
Infantino ennek érdekében évek óta ösztönzi például az észak-amerikai csapatokat tömörítő MLS és a mexikói liga egyesítését (észak-amerikai Szuperliga), és többször beszélt már arról is, hogy Ázsiának, illetve Afrikának is egy összevont, kontinentális liga adhatna igazi súlyt a nemzetközi klubfociban. Ebbe a narratívába a jelenlegi fejlemények eléggé hézagmentesen passzolnak – igaz, Infantinónak azt is szem előtt kell tartania, hogy 2023-ben lejár a mandátuma, az újraválasztása viszont jelentősen függ a FIFA tagszövetségeinek jóindulatától.
Egyelőre egyetlen futballista, a baszk Ander Herrera szólalt meg az ügyben: ő nyíltan és egyértelműen a Szuperliga ellen foglalt állást (érdekesség, hogy jelenleg a PSG játékosa, amely egyelőre nem csatlakozott a kezdeményezéshez, elnöke, Nasszer el-Kelaifi pedig az UEFA végrehajtó bizottságának tagja).
A játékosok véleménye azért lesz érdekes, mert az egész rendszerben ők az egyetlenek, akiknek a mozgástere talán még a klubokénál is nagyobb: a nézettséget ugyanis javarészt az adja, hogy a drukkerek a legjobb játékosokat akarják látni egymás ellen játszani.
Egy biztos: hosszú út áll még előttünk, mire mindent világosan láthatunk. A futball ellenben április 19-ére virradóra örökre megváltozott.
A kiemelt képen Mohamed Szalah, a Liverpool csatára látható.
