Nemzetközi foci bajnokok ligája

Epizodistával kell pótolni a világsztárt, de legalább kiderülhet, mit is ér valójában Choupo-Moting

Pool / Pool
Pool / Pool
Eric Maxim Choupo-Moting karrierje az utóbbi néhány évben a meglepő fordulatokra épült: előbb kiesett az angol első osztályból a Stoke City játékosaként, majd szerződtette őt Neymar és Mbappé mellé a PSG, végül elkerült a Bayern Münchenhez, ahol egyetlen feladata van: legyen állandó készenlétben, hogy bármikor pályára léphessen, ha a világ jelenlegi legjobb csatára, Robert Lewandowski valami ok folytán nem bevethető. Most, hogy a lengyel klasszis a válogatottban megsérült, és így kiesett a szezon legfontosabb szakaszára, Choupo-Motingról is kiderül majd, hogy a padmelegítőnél méltóbb jelzőt is rá lehet-e aggatni.

Robert Lewandowski a lengyel válogatott Andorra elleni, 3-0-s győzelemmel záruló vb-selejtezőjén szenvedett sérülést, ami miatt le is kellett cserélni a második félidő középen. Először ötnapos pihenőt jósoltak neki, végül kiderült, hogy a jobb térdében ínszalaghúzódás alakult ki, ezzel többhetes kihagyás vár rá, ami miatt a BL-negyeddöntőkről biztosan hiányozni fog.

Kapcsolódó
Lewandowski sérülése: bekövetkezett a Bayern legnagyobb félelme
Jönnek a fontosabbnál fontosabb meccsek, de a bombaformában játszó csatár nem tud a csapatán segíteni.

Nélküle kellett kiállnia a Bayern Münchennek a Paris Saint-Germain ellen, 3-2-re ki is kapott a címvédő, részint a jóval gyengébb támadójáték miatt, mint amit a bajoroktól megszoktak a szurkolóik. A kilences pozícióba Eric Maxim Choupo-Motingot rakta be Hansi Flick vezetőedző, a német születésű, de kameruni válogatott csatár pontosan erre lett szerződtetve:

ha Lewandowskit pihentetni kell, netán hosszabb időre kidől, Choupo-Motingnak a rutinjával kell betölteni a lengyel után maradt űrt.

A szezon talán legfontosabb meccse, a párizsi visszavágó előtt a kamerunira minden eddiginél nagyobb feladat vár, karrierjén végig tekintve pedig az látszik, egyrészt tisztában van a szerepével, másrészt a képességeit nem értékeli annyira alul, mint ahogyan azt sokan teszik az európai sportsajtóban.

„Nem terveztem el, hogy itt vagy ott kell majd játszanom”

Ha vándormadárként nem is jellemezhetjük Choupo-Motingot a klubváltásai miatt, az tény, hogy országokat és bajnokságokat gyakorta váltott eddigi karrierje alatt. Hamburgból Mainzba, Mainzból a Schalkéba, onnan pedig Nagy-Britanniába költözött, hogy egy szezon után Párizsba tegye át székhelyét, és végül kikössön Münchenben.

A legtöbb tehetséges játékos azért a húszas évei elején már felhívja magára a figyelmet, de legalábbis konkrét elképzelése van arról, hogy hová szeretne majd eljutni idővel. Choupo-Motingnál ez nem így volt. Ugyan a Schalke csapatában egy időben meghatározó tudott lenni, de a Stoke Citynél jobbára Marko Arnautovic cseréjeként számítottak rá.

Nem terveztem el a karrieremet, és olyan érzésem sem volt soha, hogy megragadtam a fejlődésben, vagy stagnáltam volna. Azt sem mondtam soha, hogy ebben vagy abban a klubban kell majd játszanom karrierem bizonyos szakaszában, hogy kijelenthessem, valamit jól csináltam. Nem kis lépésekkel haladtam, nekem óriási ugrás volt Mainzból Gelsenkirchenbe költöznöm, mert a Schalkéban játszhattam először BL-meccsen.

Mint azt angliai időszakában mesélte, imádja a nyelveket, szeret tapasztalatokat szerezni más országokban, a Premier League pedig olyan állomáshely volt a karrierjében, amelyet mindig is ki akart próbálni. A 2017–2018-as szezonban, mikor a Stoke-ban focizott, az a csúfság esett meg a csapattal, hogy kihullott a Championshipbe az idény végén, Choupo-Moting ennek ellenére „különösen szórakoztató” évként emlékszik vissza arra az idényre.

Neki viszont nem kellett az angol másodosztályban brusztolnia, mert 2018 nyarán Thomas Tuchel – akivel a Mainzban korábban együtt dolgoztak – úgy döntött, Choupo-Motingot Párizsba költözteti. „Nem voltam meglepve. Tuchel és az én útjaim különváltak a Mainzban együtt töltött időszak után, de jól tudta, mire vagyok képes, mi mindenben segíthetek. Ő egy csúcsedző, és jólesett, hogy nem felejtette el az erényeimet.”

A kameruni focista PSG-be szerződtetése valóban váratlan húzásnak tűnt a Kylian MbappéNeymarÁngel Di María trió mögé, de az akkor 29 éves támadó ingyen érkezett, jól tudva, hogy epizódszerepnél többet aligha várnak tőle. Ötvenegy meccsen kilenc gólt hozott össze, főként a kispadról beállva, legnagyobb eredménye az Atalanta elleni BL-negyeddöntő volt 2020 augusztusában, mikor a 93. percben lőtte tovább a csapatot az elődöntőbe.

1:15-nél látható az Atalanta elleni győztes gól:

A párizsiak történetük során először a döntőbe is eljutottak, végül ott kikaptak a Bayerntől – Choupo-Moting ezen a meccsen is csereként állt be, de ekkor nem tudott hatással lenni a végkimenetelre.

De legalább egy bizarr statisztikát magáénak tudhatott:

csatlakozott azon játékosok táborához, akik első osztályból kizuhanva BL-döntőig jutottak – egykori stoke-os csapattársa, Xherdan Shaqiri is kijátszotta ezt a kártyát a Liverpoolban, azzal a különbséggel, hogy ő fotózkodhatott a trófeával a Tottenham elleni finálé után.

A Dragon Ball-hatás

Choupo-Motingról már első PSG-s szezonja után felröppentek a pletykák, hogy a franciák kölcsönadhatják majd, tekintve az amúgy is telített támadószekciót. Végül egy esztendőt lehúzott még Párizsban, de miután Tuchelék ideiglenesen megszerezték az Evertontól a fiatalabb, de szintén több poszton bevethető Moise Keant, így gyakorlatilag biztossá vált, hogy a kameruni búcsút inthet a Neymar-, Mbappé-féle játszótársaknak.

Olyan vagyok, aki mindig mindent megtesz a csapatáért, szerintem ezt a szurkolók is érzik. Imádtam a PSG-t, a stadion légköre libabőrössé tett, a rajongók kifeszítettek nekem egy Dragon Ball Z-transzparenst is, mert tudták, hogy a gyerekkori kedvenc sorozatomról van szó a Kaliforniába jöttem mellett. Belegondoltam, hogy ennyi év eltelt, a legmagasabb szinten focizom, ott lóg a Dragon Ball Z felirata, és összekapcsoltam mindent a gyerekkorral, az álmokkal. Sajnos a rajongókat már nem látom újra, de nem fogom elfelejteni őket

– búcsúzott Choupo-Moting a PSG-től.

Akármennyire is tisztességesen focizott Párizsban Choupo-Moting, mennie kellett, ahogy később pártfogójának, Tuchelnek is.

Nem kis meglepetésre a csatárért a BL-győztes Bayern München jelentkezett be, annak ellenére, hogy a bajorok második csapatában már bevetésre készen állt Lewandowski pótlására a 19 éves Joshua Zirkzee, aki a korosztályos holland válogatottakban is rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt hónapok óta.

Zirkzee-vel állítólag Flick nem jutott dűlőre: a fiatal holland játékperceket kért, amit nem tudtak neki garantálni, így mentálisan leengedett, ami a tréningeken is megmutatkozott. Kölcsönadták a Parmának, majd Hasan Salihamidzic sportigazgató 2020 novemberében már széles mosollyal pózolt Choupo-Moting mellett.

Ugyanakkor hiába tűnt meglepetésnek a kameruni szerződtetése, mindinkább kényelmes és észszerű döntés húzódott meg emögött:

  • A játékos kiválóan beszél németül, franciául és angolul is.
  • Leon Goretzkával, Leroy Sanéval és Alexander Nübellel is együtt játszott már a Schalkéban, a német focit jól ismeri.
  • Nagyon pozitív személy hírében áll, aki bárhová megy, folyamatos motiváció alatt képes tartani magát – még akkor is, ha többnyire padmelegítő szerepkört osztanak rá.
  • A PSG-nél állítólag 60 ezer eurós heti fizetésért játszott, ami egy Bayern-kaliberű klubnál szinte aprópénznek számít a hatalmas bérű sztárjátékosok mellett.
  • Egyéves szerződést kínáltak neki, ami 2021 nyarán lejár, így nagy kockázatot nem is vállaltak.

Flickék megérzése bejött: Choupo-Moting eddig nem vallott szégyent, első mérkőzésén duplázni tudott, de az igazi feladatok tavasszal találták meg, miután Lewandowski hosszabb időre kidőlt egy térdsérülés miatt. A kameruni motivációjával egyébként sincs gond, ahogy arról a Goal.com-nak nyilatkozta:

„Nem vagyok olyan srác, aki színlel vagy megjátszik dolgokat. Sokat szövegelek, nevetek, de keményen is melózom. Ezen dolgok keveréke szerintem lényeges egy játékosnál. Soha nem is volt nehéz beilleszkednem egy új csapatba. A Bayern amúgy is családias, fantasztikusan fogadtak, jól kijövök mindenkivel, a személyzettel is, tényleg, még a szakácsokkal is tartom a kapcsolatot.”

A PSG elleni első mérkőzésen természetesen a lengyel pozíciójában, középcsatárként kapott helyet, és egy fejesgóllal hálálta meg a bizalmat, így életben tartva a müncheni reményeket, amelyeket – úgy tűnt – a franciák már a legelső meccsen szeretnének eltörölni.

Kapcsolódó
Kikapott hazai pályán a Bayern München, könyörtelen volt a PSG
Kétgólos hátrányt dolgozott le a BL-címvédője, de ez sem volt elég.

A lehetetlen feladat

Lewandowskinak soha nem volt igazi kihívója csatárposzton Münchenben.

Ennek egyszerű oka van: keveset sérült, amikor pedig egészséges, őrült tempóban szállítja a gólokat (ebben a szezonban 36 meccsen 42 gólnál jár). E két tényező miatt nem is igazán volt eddig lényeges, hogy a lengyelnek Choupo-Motingnál magasabban kvalifikált alternatívája legyen.

A PSG elleni meccsen jól megmutatkozott, mi is a baj ezzel: a Bayern 32 próbálkozásából 12 talált kaput, ezekből kettő gólt sikerült összehozniuk a münchenieknek – semmi kétség afelől, hogy Lewandowskival az utóbbi számsor egészen más is lehetett volna.

Choupo-Motingnál jobb alternatíva nem akadt a kilences posztra, ami abból a szempontból problémás, hogy 139 percenként vállal szerepet egy gólban, tehát nem is lehetett elvárni tőle, hogy pont a párizsiak ellen veszi fel a góllövő cipőt. Ennek ellenére egy gyönyörű fejessel mégis sikerült bevennie az amúgy szenzációsan védő Keylor Navas kapuját.

Kapcsolódó
Navas szenzációs teljesítménye nélkül Mbappéból és Neymarból sem lett volna hős
A Costa Rica-i kapus főszerepet játszott a PSG müncheni sikerében.

Choupo-Moting az elmúlt öt szezonjában mindössze egyetlen egyszer jutott el 9 gólig, még 2015-ben, a Schalke játékosaként – ez pedig nem mostanában volt. A kameruni és a lengyel között számos képességbeli különbség van, ezeket nem is ildomos felróni Choupo-Motingnak, hiszen Lewandowski más szintet képvisel a középcsatárok között, és sérülése előtt nagyjából a világ legjobb formában lévő játékosa volt.

A két Bayern-csatár közti legszembetűnőbb különbség a passzpontosság: amint Choupo-Motingnak 90 percet kell játszania, 65 százalék körüli pontosságot tud felmutatni, míg Lewandowski bőven a 75 százalék fölötti rátába tartozik e téren. Ez a deficit viszonylag nagy probléma a Bayern játékában. Statisztikák, kész elemzések ide vagy oda, Choupo-Moting is a vaksötétben tapogatózik, hogy az ösztönös tehetségen túl milyen tényezők teszik Lewandowskit olyan naggyá, illetve mi az, amit meg lehet tanulni rövid idő alatt is.

Ha Serge Gnabry nem lenne koronavírusos, Flick vélhetően Joachim Löw korábbi megoldását vette volna elő, aki a német válogatottban a gólképtelen Timo Werner helyére berakta Gnabryt, aki érzi a kaput, jók a bemozgásai, veszélyforrásként bizonyos értelemben meg tudná közelíteni Lewandowskit is – a kissé statikus Choupo-Motingnál tán jobban is.

Matthias Balk/picture alliance via Getty Images

Újra továbbáll?

A Bayern BL-menetelése bizonyosan befolyásolni fogja azt, hogy mekkora tisztogatást terveznek a nyáron: Flick már amúgy is összeakasztotta a bajszát Salihamidzicékkal, akik nem tervezik David Alaba és Jérome Boateng megtartását, pedig ők mindketten a német edző bizalmi embereinek számítanak.

Kapcsolódó
Csalódott a Bayernben, Hansi Flick távozhat az idény végén
Hatalmas veszteség lenne a münchenieknek, ha elveszítenék azt az edzőt, akivel tavaly mindent megnyertek.

A német sajtó szerint akár az edzőkérdés is felmerülhet, ha tovább romlik a hangulat, Choupo-Motingnak pedig ebben a háborús közegben kellene bebizonyítania, hogy 33 évesen is helye van Európa egyik legjobb klubjában. A L’Équipe értesülései szerint Salihamidzic ragaszkodik a kamerunihoz, tökéletes játékost lát benne Lewandowski pótlására, így nagy eséllyel újabb egy évig a Bayern tagja maradhat.

A Bayern szakmai vezetése részéről tehát nagy a bizalom, de a párizsiak elleni visszavágó választ adhat arra is, vajon Choupo-Moting képes-e elbírni azt a terhet, hogy a világ egyik legjobbját kell pótolnia. Mert ha kiderül, hogy túl nagy rá a kabát, akkor nyáron körül kell nézniük a münchenieknek a piacon.

Olvasói sztorik