Nemzetközi foci

Messinek már a meccs előtt lesz mit ünnepelnie

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Újabb klubtörténeti csúcshoz érkezik el Lionel Messi: az FC Barcelona argentin sztárja 767. mérkőzését játssza klubja színeiben hétfő este az Huesca ellen, és ezzel utoléri korábbi csapattársát, Xavi Hernándezt.

Vasárnap pedig egyedüli rekorderré lép elő a hatszoros aranylabdás, ha pályára lép a Real Sociedad ellen esedékes bajnokin is. A klub honlapján közölt összeállítás szerint Messi, aki 13 évesen, 2000-ben került a Barcelonához, és 2004-ben mutatkozott be az első csapatban, sorozatban döntötte meg a csúcsokat.

Így a házi gólkirályok rangsorában 2012-ben múlta felül Cesart, és jelenleg már 658 találatnál tartva abszolút listavezető, míg a Barcával szerzett 34. trófeával Andrés Iniestát előzte meg 2018 augusztusában.

A 33 esztendős Messi toronymagasan első a Barcelonában a legtöbb gólpasszt adók (289), az egy mérkőzésen elért mesterhármasok (48) és az egyetlen szezonon belül szerzett gólok mennyiségét (73) illetően egyaránt. Utóbbit a 2011-2012-es idényben produkálta.

Eddigi 766 meccséből a spanyol sorozatokat tekintve a legtöbbet a La Ligában játszotta, ahol 509 mérkőzést jegyez, a Király Kupában 79-szer, a spanyol Szuperkupában 20-szor szerepelt. A Bajnokok Ligájában 149 alkalommal, a klubvilágbajnokságon ötször, az európai Szuperkupában pedig négyszer lépett pályára a Barcával.

Ami az összmérleget illeti: eddig 535-ször futballozott győztes mérkőzésen, a döntetlenek száma 140, a vereségeké pedig 91.

Olvasói sztorik