LLUIS GENE / AFP
Nemzetközi foci sport

Lionel Messi labdaátvételénél csak a gólja lett zseniálisabb

Lionel Messi az FC Barcelona argentin futballistája a Huesca elleni mérkőzésen utolérte korábbi csapattársát, Xavi Hernándezt már azzal is, hogy csak pályára lépett. A sztárcsatárnak ez a 767. tétmérkőzése a katalánok mezében.

Kapcsolódó
Messinek már a meccs előtt lesz mit ünnepelnie
Újabb klubtörténeti csúcshoz érkezett.

Messi nem is vacakolt sokat, hogy emlékezetessé tegye a találkozót, a 13. percben egy kicsit rövidnek tűnő labdát leheletfinoman perdített a becsúszó védő mellett maga elé. A csatár ezután egy cselt követően úgy rúgta a kapu jobb fölső sarkába a labdát bal lábbal, hogy még a felső lécet is csípte a lövése.

A 35. percben a rendszeresen agyonkritizált Antoine Griezmann is ugyanoda lőtte a csapat második gólját, ő Pedritől kapott egy labdát és a kapuval szemben, cirka 25 méterről bombázott a léc alát.

Félidőben 2-1-gyel vonultak pihenőre a csapatok, mivel Marc-André ter Stegen Rafa Mirrel ütközött, a sértett pedig értékesítette a büntetőt.

Térfélcsere után is főleg a katalánok dolgoztak ki nagy helyzeteket, sőt Messi kiosztott egy gólpasszt is a gólja mellé, a kis szöglet után beadását Oscar Mingueza fejelte a kapuba.

A későbbiekben Rafa Mir még lőhetett volna egy újabb szépítő gólt, ehelyett viszont Messi talált be újra, ezúttal laposan lőtt a jobb alsó sarokba. Ezzel alakult ki a 4-1-s végeredmény.

A sereghajtó Huesca legyőzése kulcsfontosságú volt a Barcának, mivel a Real Madridtól visszavette a második helyet és felzárkózott négy pontra a listavezető Atlético Madrid mögé.

Végeredmény – La Liga, 27. forduló

Barcelona-Huesca 4-1 (2-1)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Az 1986-os labdarúgó-világbajnokságra a magyar és a dán szurkolók is kristálytisztán emlékeznek, csak éppen más-más szájízzel. Mi akkor voltunk kint vébén utoljára, ők először, de azóta további ötször jártak sikerrel a kvalifikációban. Az Eb-n is emlékezeteset produkáló csapat 8/8-as mérleggel, 27-0-s gólkülönbséggel menetelt a vb-selejtezőkön, és közben pont azokat az értékeket képviseli, amelyeket a dán társadalom is fontosnak tart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.