Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő és ott a kiesés elől menekülő Hertha BSC vezetőedzője nyilatkozott a Kicker csütörtöki számában. A magyar szakember elmondta, egyáltalán nem tervezte, hogy újra elvállalja az első csapat irányítását, jól elvolt az U16-nál, kényelmes, csendes munkája volt, ám mégis igent mondott.
Ez pályafutásom legnehezebb melója
– idézi a Kicker a 44 éves Dárdait.
Arról is beszélt, hogy amikor belépett az első csapat öltözőjébe január végén, nem fogadta túl jó kép. Több karakteres játékos is távozott, így nem voltak vezérek, nem volt meg a csapategység, voltak, akik angolul és németül sem szólaltak meg.
„Az elmúlt hetekben elindultunk egy irányba, közösen” – mondta Dárdai, aki kiemelte Sami Khedira szerepét, a világbajnok középpályás a télen érkezett Berlinbe, egyből vezérré lépett elő. A csapategységgel már elégedett, az eredményekkel azonban még nem: újbóli kinevezése óta négy bajnokit játszott a berlini csapat, egy pontot szerzett ezeken, a tizenötödik helyen áll a Bundesligában, de azonos pontszámmal, mint a már osztályozós pozícióban lévő Bielefeld.
Dárdai Pál szerint abban hibázott a klub, hogy túl gyorsan akart nagyot fejlődni, márpedig a sport már csak olyan, hogy nem lehet a nulláról egyből százig jutni, folyamatosan kell előre lépni. Úgy látja, ezek után többen is alábecsülték, milyen helyzetben is van a Hertha, így azzal indított, hogy jelezte: nehéz dolguk lesz, az utolsó forduló legvégéig nem érezhetik magukat biztonságban – és lehet nem is menekülnek majd meg. Kemény munka vár rájuk, de nem lehetetlen, jegyezte meg.
Szombaton a harmadik helyen álló Wolfsburghoz látogatnak Dárdaiék.