Nemzetközi foci

Lionel Messi egyre agresszívabb a pályán

Pályafutása során ugyan mindössze négyszer kapott piros lapot, most egy hónapon belül közel állt ahhoz, hogy másodszor is kiállíttassa magát Lionel Messi, a Barcelona argentin labdarúgója.

Kapcsolódó
Messi 753. meccsén kapta az első barcás piros lapját
Az eltiltása a bajnoki meccsekre is érvényes lesz.

Messi január közepén, az Athletic Bilbao ellen 3-2-re elveszített spanyol Szuperkupa-döntő kapta első barcás kiállítását, amikor a hosszabbítás utolsó percében megütötte Asier Villalibrét, amikor át akarta húzni magát az ellenfelén.

Valami hasonló történt a Király-kupa szerdai elődöntőjének első mérkőzésén is, amelyet a Sevilla hazai pályán 2-0-ra megnyert. A 63. percben Joan Jordán nem adta vissza a labdát az argentinnak, aki erőszakosan lépett fel, és a felvétel alapján úgy tűnt, mintha lekönyökölte volna ellenfelét.

Jordán ugyanakkor túlságosan is rájátszott az esetre, látványos esését követően végül ő kapott sárga lapot.

Olvasói sztorik