Menesztette Stuart Baxter vezetőedzőt az indiai labdarúgó Szuperligában sereghajtó Odisha FC, mert a legutóbbi mérkőzés után a nemi erőszakkal példálózott egy televíziós interjúban.
Nem tudom, mikor fogunk végre megkapni egy büntetőt. Azt hiszem, az egyik játékosomnak meg kell erőszakolnia valakit, vagy saját magát, hogy tizenegyest kaphasson
– nyilatkozta hétfőn a 67 éves szakvezető, miután csapata hazai pályán 1-0-ra kikapott a Jamshedpur együttesétől.
A klub néhány órával később elnézést kért, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontotta a tavaly júniusban érkezett Baxter szerződését, amely jövő nyárig szólt.
Az Odisha FC közleménye szerint a tréner szóhasználata megdöbbentő, a kontextustól függetlenül teljességgel elfogadhatatlan, és nem tükrözi a klub értékeit.