Cesar Manso / AFP
Nemzetközi foci sport

Mesés Benzema-gólokkal javított a Real a kínos kupakudarc után

A Real Madrid 4-1-re nyert az Alavés otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

A hét közben a Király-kupából a harmadosztályú Alcoyano ellen búcsúzó Real Zinédine Zidane nélkül utazott el Vitoriába, mivel a francia edző koronavírusos lett.

Kapcsolódó
Miért nem megy Zidane-nak az, ami elsőre még működött?
Amikor a Real Madrid legendája először ült le a kispadra, egészen káprázatos eredményeket ért el a csapatával. A második korszaka is bajnoki címet hozott, most azonban mindenki krízisről beszél.

Az első félidő alapján úgy tűnt, nem zökkentette ki a Realt, hogy Zidane nincs a kispadon, mert a szünetben már három góllal vezetett a vendégcsapat.

Az elsőt Casemiro fejelte egy szöglet után,

a másodikat Karim Benzema szerezte egy pazar lövésből,

végül Eden Hazard is behúzta első bajnoki gólját október óta.

Az Alavés Joselu fejesével legalább a szépítést kipipálta, aztán ismét Benzema villant, remekül húzta vissza a labdát a védője mellett, majd a hosszúba csavart.

La Liga, 20. forduló:

 

 

La Liga, 20. forduló:

Alavés-Real Madrid 1-4 (0-3)
gól: Joselu (59.), illetve Casemiro (15.), Benzema (41., 70.), E. Hazard (45+1.)

 

Real Sociedad – Real Betis 2-2 (0-0)
gól: Isak (48.), Oyarzabal (57.), illetve Canales (85), Joaquín (90+2.)

 

Huesca – Villarreal 0-0

 

Sevilla – Cádiz 3-0 (2-0)
gól: en-Nesziri (35., 39., 62.)

 

vasárnap játsszák:
Osasuna – Granada 14.00
Elche – FC Barcelona 16.15
Celta Vigo – Eibar 18.30
Atlético Madrid – Valencia 21.00

 

hétfőn játsszák:
Athletic Bilbao – Getafe 21.00

 

pénteken játszották:
Levante – Valladolid 2-2 (0-0)

 

A tabella:
1. Atlético Madrid 17 33- 7 44 pont
2. Real Madrid 19 34-16 40
3. Sevilla 19 26-16 36
4. FC Barcelona 18 37-17 34
5. Villarreal 20 28-19 34
6. Real Sociedad 20 31-18 31
7. Granada 19 23-31 28
8. Real Betis 20 26-34 27
9. Cádiz 20 17-27 24
10. Levante 19 27-28 23
11. Getafe 18 16-18 23
12. Celta Vigo 19 23-30 23
13. Athletic Bilbao 18 21-22 21
14. Valencia 19 25-26 20
15. Valladolid 20 20-29 20
16. Eibar 19 16-20 19
17. Alavés 20 18-29 18
18. Elche 17 16-23 17
19. Osasuna 19 16-28 16
20. Huesca 20 14-29 13

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.