Nemzetközi foci

Lejátszották a 15 ezer látathatlan néző előtt rendezett focimeccset

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

Lejátszották az FA Kupa történetének egyik legszebb mérkőzését vasárnap a Merseyside-i Marine AFC otthonában. A nyolcadosztályú csapat élete lehetőségéhez jutott azzal, hogy a Tottenham Hotspurt kapta ellenfélül, azonban az élet közbe szólt, a vírus miatt zárt kapus lett a találkozó.

Kapcsolódó
Kukással és munkásokkal veszik fel a harcot a Tottenham ellen az FA-kupában
Az élvonalbeli Spurs a nyolcadik ligában szereplő Marine vendége lesz.

A londoni csapat szurkolói azonban miután meghallották, milyen nehéz anyagi helyzetben van ellenfelük, akcióba léptek és virtuális jegyeket vettek a meccsre. Így történhetett, hogy a 390 néző befogadására alkalmas focipályához több mint 15 ezer jegyet adtak el. Emellett a környéken élő Jamie Carragher alapítványa is támogatta a csapatot és persze az FA Kupa tévés jogaiból is jár részesedése a csapatnak.

A Spurs jóindulata azonban pályán kívül maradt, noha a Marine 24 percig állta a rohamokat, az első félidőben már 4-0-ra vezettek a vendégek, akiknél 13 perc alatt triplázott Carlos Vinicius. A Tottenham végül beérte egy 5-0-s győzelemmel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik