Nemzetközi foci

Kukással és munkásokkal veszik fel a harcot a Tottenham ellen az FA-kupában

Története legnagyobb mérkőzésére készül a Marine AFC, amely vasárnap a fogadja a labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában.

A nyolcadik ligában szereplő csapat azonban nagy bajba került, ugyanis a pályáját a fagy miatt be kellett fedni, teremben pedig a koronavírus-járvány miatt nem edzhettek. Azonban nagyon jól jött a Liverpoolhoz való közelség, ugyanis a bajnokcsapat, sőt az Everton is felajánlotta a segítségét.

„Nagyon hálásak vagyunk az Evertonnak, hogy csütörtökön lehetővé tette számunkra, hogy használhassuk a Finch Farm edzőterét, és a Liverpoolnak, amely szintén segített abban, hogy szombaton edzhessünk.

A klubtörténelem legnagyobb mérkőzésére készülünk az ország egyik legjobb csapata ellen, a liverpooliak segítsége nélkül nagyon minimális felkészüléssel léphettünk volna pályára

– nyilatkozta Neil Young, a Marine menedzsere.

Úgy tűnik, mindenki egészséges, márpedig az amatőr csapatnál ez nagy szó, hiszen mindenki dolgozik: a keretben található kukás, autógyári munkás és tanár is.

„A sorozat ezen fordulóján kilenc cserejátékos állhat a rendelkezésünkre, de nekünk nincs ennyi emberünk. Félelmetes csapattal és a futball egyik legnagyobb menedzsere lesz az ellenfelünk, olyan ez, mint egy álom” – tette hozzá Young, aki civilben a vasútnál dolgozik.

Ha a tabellákat egymás mögé helyezzük, akkor a Marine és a Spurs között 161 helynyi a különbség, ez rekord az FA-kupa történetében.

A kiscsapat másodszor jutott el ilyen messzire az FA-kupában, 1992-93-ban a Crewe Alexandra állította meg egy 3-1-es győzelemmel. A mostani sorozatban a főtábla első fordulójában a negyedosztályú Colchester United otthonában jutott tovább (1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 5-3-ra győzve), majd a hatodosztályú Havant & Waterlooville csapatát verte 1-0-ra hosszabbításban.

Olvasói sztorik