LLUIS GENE / AFP
Nemzetközi foci sport

Messi: Nagyon rosszul éreztem magam

A nyáron kis híján bekövetkezett az elképzelhetetlen: Lionel Messi el akarta hagynia a Barcelonát. Az argentin csapatkapitány ugyanakkor nem jutott egyezségre a vezetőséggel, utóbbi szerint csak 700 millió euró ellenében mehetett volna, a játékos és képviselete szerint nem, de nem akart pereskedni, így maradt – a klubelnök, Josep Maria Bartomeu a többi közt ebbe is bukott bele és mondott le az ősszel.

Az igazság az, hogy most már minden rendben, de a nyáron elég rosszul éreztem magam

nyilatkozta a spanyol La Sextának a 33 éves Messi, akit a BBC idézett.

Az argentin arról is beszélt, hogy tudja, a pályán és azon kívül is nehéz helyzetben van a klub, de most már elszánt és minden sorozatot szeretne megnyerni a Barcával. Ugyanakkor meg kell jegyezni, a jövője még mindig nyitott, a nyáron lejár a szerződése, ennek értelmében január 1-től szabadon tárgyalhat a bárkivel. A Barcelonánál januárban lesz majd elnökválasztás, természetesen ez is befolyásolhatja majd a döntését.

Kapcsolódó
Magyarázkodik a Barca első embere amiatt, amit Messiről mondott
Ahogy várható volt, a szavait felkapta a sajtó, miközben a klubnak nem pont erre lett volna szüksége.

A Barcelona már négy vereségnél jár a bajnokságban és csak az ötödik helyen áll, miközben a Bajnokok Ligájában egy csúfos vereséggel engedte ki a kezéből a csoportgyőzelmet. Közben elég komoly pénzügyi válságba került a klub, olyan hírek is voltak, hogy csúsztatni kell majd a januári fizetéseket és további költségcsökkentést kell majd alkalmazni. Az ideiglenesen irányító Carlos Tusquets nemrég azt nyilatkozta, ha csak a gazdasági oldalt nézi, ő eladta volna Messit 2020 nyarán.

Kapcsolódó
Pelé Messinek: Nagyon csodállak
A brazil legenda gratulált a Barca argentin zsenijének, hogy beállította a rekordját.

Lionel Messi 17 mérkőzésen kilenc gólnál és négy gólpassznál jár. A legutóbb megszerezte 643. találatát a Barcában, amivel beállította Pelé rekordját, ami az egy klubban elért gólok számát illeti.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.