Nemzetközi foci

Benzema megdolgozik azért, hogy bebizonyítsa, tényleg ő a legjobb francia csatár

ANDER GILLENEA / AFP
ANDER GILLENEA / AFP

A Real Madrid 3-1-re nyert egyik kedvenc ellenfele, az Eibar ellen, amely eddig csak egyetlen szer győzte le a spanyol élvonalban egy döntetlen és most már tizenegy vereség mellett. Karim Benzema gólt lőtt és két gólpasszt adott.

Kapcsolódó
Karim Benzema lenne minden idők legjobb francia csatára?
Duplázott a csatár, befogta az élen állókat a Real Madrid.

Nem is olyan rég, az Athletic Bilbao ellen 3-1-re megnyert bajnokit követően Zinédine Zidane, a Real vezetőedzője azt mondta, szerinte Benzema minden idők legjobb francia csatára. A játékos akkor duplázott, ám mindezek után is elég megosztónak tűnt edzője véleménye. Az üzenete azonban a jelek szerint nem teherként nehezedik Benzemára, aki elég jól kezdte az Eibar elleni bajnokit is, már a 6. percben vezetést szerzett, majd nem sokkal később egy szép csel után adott gólpasszt Luka Modricnak.

Benzema gólja:

 

Benzema ezután még kihagyott egy ziccert, majd egy parádés góllal szépített az Eibar, ami után megint a francia csatár talált a kapuba, de les miatt nem adták meg a gólt. Emiatt is izgalmas lett a mérkőzés a Real Madridnak, ugyanis az Eibar a kezdeti sokkból magához tért annyira, hogy reális esélye volt az egyenlítésre.

Az Eibar szépítő gólja:

A hajrában egy kontra ugyanakkor megpecsételte a hazaiak sorsát, Benzema ugratta ki jó ütemben Lucas Vazquezt, aki beállította a 92. percben az 1-3-as végeredményt. A Real ezzel pontszámban beérte az élen álló Atléticót, igaz, két meccsel többet játszott riválisánál.

Karim Benzema a bajnoki szezonban eddig hét gólt és öt gólpasszt jegyzett, a Real Madrid találatainak majdnem feléből kivette a részét.

La Liga, 14. forduló

Eibar-Real Madrid 1-3 (1-2)
Cádiz-Getafe 0-2 (0-1)
Granada-Real Betis 2-0 (2-0)
Celta Vigo-Alavés 2-0 (1-0)

Olvasói sztorik