Nemzetközi foci

A Real ellen fújták be a legtöbb büntetőt a spanyol bajnokságban

PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Hazai pályán szenvedett vereséget a Real Madrid az Alavés ellen, és ezzel három forduló óta nyeretlen a spanyol bajnokságban.

Zinédine Zidane edző számára több tényező is gondot okoz, az egyik ezek közül, hogy csapata már öt tizenegyest hozott össze az ellenfeleknek, ez a Valladoliddal holtversenyben a legtöbb a ligában, írja a Marca.

Az öt büntetőt ráadásul az elmúlt három meccsen ítélték meg: a Valencia hármat lőhetett, majd legutóbb a Villarreal egyet, ahogyan most az Alavés is – és mindegyikből gól született.

Madridi oldalról azt vitatták, hogy nekik is járt volna büntető, amikor Marcelót a hajánál fogva rántotta le az egyik vendégvédő, de a bíró nem fújt semmit.

Szegény Marcelót nemcsak az eset miatt emlegették sokan a meccs után, hanem azért is, mert Zidane második madridi időszakában tíz bajnokit vesztett el a Real, és a brazil hátvéd mind a tíz alkalommal pályán volt.

A Real már 13 pontot tékozolt el az eddigi tíz forduló után, és Zidane amiatt is izgulhat, hogy a nagyon sérülékeny Eden Hazard már az első félidő közepén lesántikált a pályáról. A klubnál töltött 16 hónap alatt a belga klasszis már a nyolcadik sérülését szenvedte el.

Olvasói sztorik